Posted on

Örömmel jelentjük be a Synology BeeDrive megoldás megjelenését

Tajpej, Tajvan – 2023. június 7. – A Synology ma bejelentette kompakt adatközpontjának, a BeeDrive megoldásának a megjelenését, amely egyszerre készít biztonsági másolatot a számítógépen, a telefonon és a táblagépen tárolt személyes fájlokról és fényképekről. A kevesebb mint három perc alatt elvégezhető telepítést követően bármely számítógép- felhasználó gyorsan, helyi átviteli sebességgel kezdheti meg a biztonsági mentések készítését a fájljairól a BeeDrive segítségével, miközben teljes adatvédelmet és – tulajdonjogot élvezhet.

Launch

Mindannyian példátlan mennyiségű adatot generálunk a különböző személyes eszközeinken. A jobb fényképezőgépek, illetve az új fénykép- és különösen a
videoformátumok minden eddiginél gyorsabban foglalják el telefonok vagy a felhőalapú tárhelyek szabad lemezterületét” – mondta David Hu, a Synology Inc. termékmenedzsere

„Az internetes feltöltési sebesség soha nem fogja utolérni a személyes adatok robbanásszerű növekedését, így egyre lassabb és költségesebb lesz az összes fájlunk tárolása a felhőben, különösen akkor, ha a régi fájlokról máshova szeretnénk biztonsági mentést készíteni vagy archívumot készíteni, vagy fájlokat szeretnénk cserélni személyes eszközeink között” – mondta Hu. „Pontosan ezért szeretnénk egy helyi, privát alternatívát kínálni.”

„A BeeDrive segítségével reméljük, hogy a Synology biztonsági mentési technológiái terén szerzett szakértelmét a felhasználók nagyobb csoportjához is eljut – akik közül sokan remekül értenek a számítógéphez, de nincs idejük vagy megfelelő hálózatuk, hogy egy napi 24 órában futó szervert hosztoljon csak a biztonsági mentések számára” – tette hozzá Hu. „A BeeDrive problémamentes megoldást kínál a jelenlegi Synology-felhasználók családtagjai és barátai számára is.”

BeeDrive

A helyi számítógépről és mobileszközről készülő biztonsági mentés csökkenti a biztonsági mentés idejét és a hosszú távú költségeket

A számítógéphez való csatlakoztatás után a felhasználók kiválaszthatják, hogy mely mappákat kívánják védeni. A BeeDrive automatikusan, valós időben készít biztonsági mentést a mappákban végrehajtott összes változásról, így jobb helyreállítási pontokra vonatkozó célkitűzést (RPO) biztosít, mint az ütemezett óránkénti biztonsági mentések. A biztonsági mentésben lévő fájlokat ugyanolyan formátumban tárolja a BeeDrive, mint ahogy a számítógépen vannak. Számítógépes hiba esetén a felhasználók egyszerűen egy másik számítógéphez csatlakoztathatják a BeeDrive meghajtót, és azonnal elérhetik a fájlokat anélkül, hogy bármilyen szoftvert kellene telepíteniük, vagy időigényes helyreállítási folyamatot kellene végrehajtaniuk.

A BeeDrive emellett Wi-Fi-n keresztül biztonsági mentést készít az iOS és Android rendszerű eszközökön tárolt fényképekről és videókról, így a telefonok és táblagépek védelme is biztosított. Ügyeljen arra, hogy a BeeDrive meghajtóhoz csatlakoztatott számítógépét és a mobileszközök ugyanazon a hálózaton legyenek, olvassa be a QR-kódot, és a BeeDrive el is indítja a biztonsági mentést, hogy helyet szabadítson fel a telefonon.

Az internet- vagy felhőtárhely-szolgáltatók által megszabott sávszélesség-korlátokat meghaladva akár BeeDrive 11-szer gyorsabb megoldást kínál, mint ha a felhőbe mentené a nagy fájlok biztonsági mentését a számítógépről, illetve hatszor gyorsabb a sebessége, mint amikor mobileszközökről készít biztonsági mentést.

A BeeDrop és a kétirányú szinkronizálás növeli a hatékonyságot az eszközök közötti fájlcsere során

A helyszíni személyzet, valamint azon más szakemberek, akik sok fényképet készítek telefonjukkal, és azokat használniuk kell a számítógépükön, amikor visszaérnek az irodában, a BeeDrop funkció segítségével vezeték nélkül küldhetnek mobileszközökkel készített tartalmakat iOS és Android eszközeikről a BeeDrive meghajtóra. A fájlok azonnal elérhetővé válnak a számítógépen – nem kell többé feltölteni és letölteni a felhőből.

A munkahelyi és otthoni számítógépek közötti váltáskor a BeeDrive segítséget nyújt a fájlok szinkronizálásában minden egyes számítógépen, amint csatlakoztatják, és gondoskodik arról, hogy minden fájl mindig naprakész legyen azon a számítógépen, amelyen éppen dolgozik, miközben egy második példányt őriz a BeeDrive meghajtón.

„A személyes eszközeinkkel létrehozott fájlok gyűjtése csak az első lépés” – mondta Hu. „Reméljük, hogy a jövőben a számítógépek bőségesen rendelkezésre álló számítástechnikai erőforrásainak kihasználásával a felhasználók több értéket nyerhetnek ki az adatokból, például automatikus kategorizálással. Célunk, hogy modern technológiát juttassunk el a Synology felhasználóihoz anélkül, hogy az adataik bizalmas kezelését és tulajdonjogát feláldoznánk.”

 

Posted on

Örömmel jelentjük be a Synology Plus sorozatú SATA HDD-k bevezetését

Tajpej, Tajvan – 2023. május 31. – A Synology büszkén jelenti be a Plus sorozatú SATA HDD-k bevezetését, amelyeket kifejezetten a belépőszintű és népszerű Synology rendszerekben a folyamatos tárolásra vonatkozó megbízhatósági, tartóssági és teljesítménykövetelmények kielégítésére terveztek.

Ezek a merevlemezek szigorú tesztelésen és validáláson esetek át a Synology rendszerekkel, hogy biztosítsák az egyenletes teljesítményt a többfelhasználós
környezetekben. A Plus sorozat kiegészíti a meglévő Enterprise sorozatú merevlemezek kÍnálatát, még több felhasználó számára biztosítva a Synology merevlemezek kényelmét.

Synology Plus SATA HDD

A Synology Plus sorozatú merevlemezek legfontosabb jellemzői:

  • Megbízható, folyamatos működés: 1 millió órás meghibásodások közötti átlagos idővel (MTBF) és 180 TB/évmunkaterheléssel ezek a CMR meghajtók akár háromszor tartósabbak, mint a hagyományos asztali merevlemezek
  • Megfeleltek a maximális megbízhatóságra vonatkozó teszteken: Több mint 300 000 órányi kompatibilitási és terhelési tesztelés garantálja a zökkenőmentes működést még többfelhasználós feladatok estében is
  • Zökkenőmentes firmware-frissítések: A felhasználók közvetlenül a Synology DiskStation Manager (DSM) segítségével frissíthetik a meghajtókat, így nincs szükség a meghajtók eltávolítására és a frissítések manuális elvégzésére
  • Egyablakos támogatás: Az ügyfelek közvetlenül a Synology fiókjukon keresztül léphetnek kapcsolatba a Synology ügyfélszolgálatával, ahol egyaránt kérhetnek műszaki támogatást és intézhetik a visszaküldéseket
  • Négy különböző kapacitás: A Plus sorozatú HDD-k 4 TB-os, 6 TB-os, 8 TB-os és 12 TB-os változatokban kaphatók, különböző tárolási igényeket és költségterveket elégítve ki

„A Synology rendszerekhez tervezett meghajtók azon felhasználók számára tökéletesek, akiknek megbízható tárhelyre, DSM-en keresztüli firmware frissítésekre és egyablakos támogatásra van szükségük” – mondta Peggy Weng, a Synology termékmenedzsere.

A Synology Plus sorozatú HDD-k a megbízhatóság és a kényelem tökéletes egyensúlyát kínálják az otthoni és kis irodai felhasználók számára, megbízható megoldást nyújtva a tárolási igények kielégítésére, legyen szó fájlmegosztásról, adatmentésről vagy felügyeleti felvételek rögzítéséről.

A Synology merevlemezek kínálata

 4TB6TB8TB12TB16TB18TB
Plus sorozatú
3,5”-es SATA
HDD
Enterprise
sorozatú 3,5”-
es SATA HDD
Enterprise
sorozatú 3,5”-
es SAS HDD

Műszaki adatok

 HAT3300
-4T
HAT3300
-6T
HAT3300
-8T
HAT3300
-12T
InterfészSATA 6 Gb/s
Kivitel3,5 hüvelyk
Kapacitás4 TB6 TB8 TB12 TB
Meghajtó kialakításaLevegőLevegőLevegőHéliummal töltött
Forgási sebesség5400 ford./perc7200
ford./perc
Interfész sebességeSATA 6 Gb/s
Gyorsítótár (MB)256 MB
Maximális fenntartható adatátviteli
sebesség (jellemző)
202 MB/s202 MB/s202 MB/s240 MB/s
Meghibásodások közötti átlagos idő
(MTBF)
1 000 000 óra
Munkaterhelési arány180 TB/év adatírás/-olvasás
Garancia3 éves korlátozott garancia
Posted on

Örömmel jelentjük be, hogy megjelent a Synology DS423+

Synology DS423+

Tajpej, Tajvan – 2023. március 15. – A Synology ma bejelentette az otthoni és kisvállalati felhasználóknak szánt multifunkciós tárolási megoldáskészletének legújabb, bővíthető tagját, a 4 lemezhelyes Synology DiskStation DS423+ modelljét.

A DS423+ eszközt a sokoldalú Synology DiskStation Manager (DSM) operációs rendszer hajtja, amely átfogó megoldásokat kínál az üzleti adatok kezeléséhez és védelméhez, a dokumentumokon való együttműködés leegyszerűsítéséhez, a fájlok távoli elérésének biztosításához, illetve az IP-kameraalapú megfigyelési rendszerek alapjaként is szolgálhat – mindezt egy kompakt asztali méretben.

„Az új DS423+ kivételes értéket kínál a korlátozott tárolási igényű felhasználók számára” – mondta Anya Lin, a Synology termékmenedzsere. „Számos téren javult a teljesítménye, de főleg az elődjéhez képest 21%-kal gyorsabb fotóindexelés lenyűgöző, és továbbra is kínálja azokat az átfogó és robusztus funkciókat, amelyek már hosszú ideje ügyfeleink támaszául szolgálnak.”

Otthoni és kisirodai használatra készített tárolóplatform

A 72 terabájtos maximális tárolókapacitásával a DS423+ ideális azon szakemberekből álló csapatok és kisvállalkozások számára, akik szeretnének belépni a központosított adattárolás világába vagy akik elosztott rendszerek peremhálózati csomópontjaként kívánják használni. A DS423+ DSM-je a fejlett Btrfs fájlrendszert használja fel, hogy megóvja az adatokat a meghibásodástól, és a pillanatfelvétel technológia segítségével lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gyorsan visszafordítsanak minden nem szándékos vagy rosszindulatú változtatást.

A DS423+ két, könnyen elérhető M.2 NVMe bővítőhellyel rendelkezik, amelyek gyors flashalapú gyorsítótárazáshoz, vagy SSD tárolókötetek létrehozásához használhatók a normál lemezhelyek elfoglalása nélkül. Az SSD-tárolókészletek ideálisak olyan munkaterhelésekhez, amelyek alacsony késleltetést és nagyobb véletlenszerű írási teljesítményt igényelnek, míg az SSD-gyorsítótáras kötetek jelentősen növelhetik a lassabb HDD-kötetek I/O-teljesítményét.

Helyszíni tárolás felhőintegrációval

A DS423+ intuitív fájlkezelést és megosztást biztosít a Synology Drive segítségével, amely a többplatformos fájlhozzáférést a helyszíni tárolás által kínált adatvédelemmel kombinálja. A távmunkában dolgozó csapatok és a több telephelyes vállalkozások számára a site-to-site fájlszinkronizálás is elérhető a Synology-eszközök közötti tartalomtükrözéshez.

A Synology Hybrid Share által biztosított hibrid felhőszolgáltatásokkal a felhasználók egyesíthetik a helyszíni tárolás és a felhő előnyeit azáltal, hogy a ritkán használt adatokat a felhőben tárolják, miközben a gyakran használt fájlokat a gyorsítótárban tartják a helyi eszközön, hogy azokat LAN-sebességgel lehessen elérni.

További tudnivalók a fájlkezelésről

Biztonsági mentési központ a többlépcsős adatvédelemért

Az értékes adatok visszafordíthatatlan elvesztésének elkerülése érdekében elengedhetetlen, hogy a kritikus és érzékeny adatok mindig védve legyenek a modern kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben. A Synology Active Backup Suite programcsomagjával az IT-infrastruktúra minden eleméről egyszerűen biztonsági mentést készíthet a DS423+ eszközökre – köztük a Windows-rendszerekről, a Hyper-V/VMware virtuális gépekről, valamint a Microsoft 365-/Google Workspace-fiókokról – és szükség esetén ezeket bármikor helyreállíthatja.

A nagyobb redundancia érdekében a NAS eszközön tárolt adatokról biztonsági mentések és pillanatképek is készíthetők, és továbbíthatók egy másik szerverre vagy felhőszolgáltatásba.

Tudjon meg többet az adatvédelemről

Kompakt felügyeleti szerver

 

A Synology Surveillance Station egy hatékony videókezelő rendszer (VMS), amely jelenleg több mint 500 000 webhelyet véd világszerte. Az ONVIF és a több mint 8300 ellenőrzött IP-kamera támogatása azt jelenti, hogy a felhasználók kiválaszthatják az igényeiknek leginkább megfelelő eszközöket.

A Surveillance Station segítségével könnyedén beállíthat és kezelhet akár 40 kamerát is a DS423+ eszközön, amely modern és konfigurálható felületet kínál ehhez. A nagyobb vagy több épületből álló területek esetében alaprajzokat is feltölthet, valamint a lehető legpontosabb felügyelet érdekében térképeket is társíthat a kamerák képéhez a Google Térkép vagy az OpenStreetMap segítségével.

A Surveillance Station révén könnyedén titkosíthatja, mentheti és archiválhatja felvételeit, valamint felvételeket rögzíthet egyidejűleg a felhőbe az opcionális C2 Surveillance segítségével. A Surveillance Station nagymértékben méretezhető, és bármilyen méretű telepítéshez alkalmas – a kisvállalkozásoknál használt néhány kamerától egészen a kamerák ezreit alkalmazó nagyszabású telepítésekig, akár több száz hely között is.

További tudnivalók a Surveillance Station szolgáltatásról

Elérhetőség

A Synology DS423+ mától kezdve már kapható a Synology partnereinél és forgalmazóinál világszerte. A bővebb információkért tekintse meg a termék oldalát.

Posted on

Synology RS2423+ és RS2423RP+

Synology RS2423+ és RS2423RP+

Tajpej, Tajvan – 2023. március 1. – A Synology ma bejelentette, hogy a RackStation RS2423+ és RS2423RP+ típussal bővül a sokoldalú és költséghatékony Plus sorozat. A 2U 12 lemezhelyes RS2423(RP)+ ideális adatkezelési és biztonsági mentési megoldás kis- és középvállalkozások, valamint fiókirodák számára. 

Synology RS2423+ és RS2423RP+

„Azonnal használható kialakítása, nagy teljesítménye, valamint rugalmas konfigurációs és bővítési lehetőségei révén ezek a szerverek a legmegfelelőbb helyszíni tárolási megoldások a növekvő vállalatok számára” – mondta Peggy Weng, a Synology termékmenedzsere.

Teljesítmény és rugalmasság

Az RS2423(RP)+ 3500/1700 MB/s feletti szekvenciális olvasási/írási sebességével1 jelentős teljesítménynövekedést kínál elődjéhez képest. Az eszköz a beépített 10 GbE csatlakozással és 2 db 1 GbE porttal rendelkezik, de a 10/25 GbE hálózatot is támogatja. A 12 lemezhelyes RS2423(RP)+ akár 216 TB teljes tárolókapacitást is képes támogatni, egy RX1223RP bővítőegységgel pedig 24 lemezhelyes egységre is bővíthető, amely 432 TB tárolási kapacitást tud nyújtani.2

Az kevés várakozási időtkésleltetést vagy nagy I/O-teljesítményt igénylő vállalkozások számára a SATA SSD-k flashalapú tömbkötetek létrehozására használhatók, illetve kijelölhetők olvasási/írási gyorsítótárként is a HDD-kötetek felgyorsításához.

Megbízhatóságra tervezték

Az RS2423(RP)+ két gigabájtos Ethernet-portja link-aggregáció (Link Aggregation) használatával köthető össze az automatikus hálózati feladatátvétel és a terheléselosztás lehetővé tétele érdekében, míg két RS2423(RP)+ egység a Synology High Availability segítségével párosítható megbízható aktív/passzív szerverklaszter kialakításához, így maximalizálva a szolgáltatás üzemidejét. Ezenkívül az RS2423RP+ redundáns tápegységgel is rendelkezik, hogy a szolgáltatás biztosan ne szakadjon meg.

Sokoldalú adatplatform

Az RS2423(RP)+ megbízható fájlkezelési, -megosztási és -szinkronizálási megoldásokat tartalmaz. A fájlok gyors, helyi elérése mellett a Synology Drive lehetővé teszi a fájlkezelő és -megosztó eszközök egyszerű, platformfüggetlen elérését is. Csatlakoztassa és szinkronizálja az adatokat az eszközök között, így a távoli csapatok és irodák automatikusan naprakészek maradhatnak. 

A nagyobb szinkronizálási igényekkel rendelkező vállalkozások a felhőalapú tárolás erejét kihasználva még nagyobb termelékenységet és alacsonyabb karbantartási igényeket érhetnek el. A Hybrid Share több webhelyet is képes szinkronban tartani kisebb sávszélességgel, ugyanis a fájlokat csak egyszer kell feltölteni a C2 szerverekre. A gyakran használt adatokat helyben gyorsítótárazza a rendszer, így azonnali és gyors hozzáférést biztosít hozzájuk, miközben szükség szerint más fájlokat streamelhet, ezzel is csökkentve a tárhelyigényt. Ezenkívül a váratlan tárolási igények rugalmas, igény szerinti felhőalapú tárolással is kombinálhatók.

További tudnivalók a fájlkezelésről

Sokoldalú videomegfigyelés

A Synology Surveillance Station egy hatékony és rugalmas VMS, amely több mint 8300 hitelesített és ONVIF-tanúsítvánnyal rendelkező IP-kamerát támogat. Akár 50 kamera is csatlakoztatható egy RS2423(RP)+ eszközhöz, és nagyobb telepítések is kialakíthatók több Synology szerver összekapcsolásával a Surveillance Station szolgáltatásba beépített központi felügyeleti rendszer segítségével.

A Surveillance Station számos hatékony, de felhasználóbarát megfigyelési, kezelési, illetve számítógépekről és mobileszközökről elérhető elemző eszközt kínál. Megbízható felügyeleti megoldásként a Surveillance Stationt naponta több mint 500 000 helyen telepítik világszerte.

További tudnivalók a Surveillance Station szolgáltatásról

Beépített átfogó adatvédelem

A sokoldalú RS2423(RP)+ hatékonyan készít biztonsági mentést adatairól és IT-infrastruktúrájáról, támogatja a Windows számítógép/szerver, VMware és Hyper-V virtuális gépek, a Microsoft 365 és Google Workspace SaaS, illetve sok más megoldás biztonsági mentését – mindez egyetlen intuitív felületen keresztül érhető el.

Az üzletmenet folytonossága pillanatképekkel biztosítható, amelyek minimális tárhelyhasználat mellett védik a fájlokat és LUN-okat a véletlen törléstől és az olyan fenyegetésektől, mint a zsaroló programok. Segítségükkel szinte azonnali helyreállíthatók az adatok. Az RS2423(RP)+ átfogó rendszer- és fájlmentési funkciókat is tartalmaz a biztonságos biztonsági mentéshez más Synology rendszerekre vagy felhőalapú társzolgáltatásra.

További tudnivalók az adatvédelemről

Garancia és a rendelkezésre állás

Az RS2423(RP)+ eszközhöz a Synology három évre szóló hardveres garanciát biztosít az egyes régiókban elérhető opcionális kétéves bővített garanciával.

További információkért lásd: https://www.synology.com/products/RS2423+.

  1. A Synology belső tesztjein alapuló teljesítményadatok. A tényleges teljesítmény a tesztelési környezettől, a használattól és a konfigurációtól függően eltérhet. További információkért tekintse meg a teljesítménydiagramokat.
  2. Az RS2423+/RS2423RP+ egy, külön megvásárolható Synology RX1223RP bővítőegység hozzáadásával legfeljebb 24 meghajtót támogat.
  3. A jótállási idő kezdete a vásárlási nyugtán feltüntetett vásárlási dátum. Erről bővebben itt olvashat.
Posted on

Synology SA3610 és SA3410

Synology SA3610 és SA3410

Tajpej, Tajvan – 2023. március 1. – A Synology ma bemutatta az SA3610 és az SA3410 eszközt, két olyan remekül méretezhető tárolórendszert, amely lehetővé teszi a szervezeteknek nagy adatmennyiségek tárolását a sebesség és a teljesítmény feláldozása nélkül. A vállalkozások az egyenként 12 lemezhelyből kiindulva akár 96 lemezhelyig1 bővíthetik a rendszert, így összesen 1,7 PB nyers kapacitás2 érhető el. Az új típusok nagy teljesítményű központi biztonsági mentési, felügyeleti és fájlszerverként használhatók.

„Az új egységek a stabil, nagy átviteli sebességgel és kiemelkedő kapacitással tökéletesen alkalmasak nagy adatmennyiségek kezelésére, beleértve az egyidejű biztonsági mentéseket, archiválást, felügyeleti felvételeket vagy videók kiszolgálását és tárolását – mondta Michael Wang, a Synology Inc. termékmenedzsere. – Ezeknél az alkalmazásoknál nehezen becsülhetők meg a jövőbeli tárolási igények, de az SA sorozattal a vállalkozások kisebb tárhellyel kezdhetik, és bármikor bővíthetnek, amikor az adatok növekedése megkívánja.”

Synology SA3610 és SA3410

Megbízható, biztos alap

Az SA3600 & SA3400 sorozat támogatja a nagy igénybevételt jelentő alkalmazásokat a 6200/3000 MB/s feletti szekvenciális olvasási/írási sebességgel,3 a 10/25/40 GbE és Fibre Channel adapterkártya támogatásával (2 db 10 GbE RJ-45 beépítve), valamint a hálózati bonding és az SMB többcsatornás átvitel támogatásával. Hibrid tárolótömbök állíthatók be költséghatékony megoldásként a HDD kötetek I/O sebességének és késésének csökkentésére, miközben az SSD kötetek olvasási/írási gyorsítótárként működnek.4

A távfelügyeleti megoldások, például a dedikált sávon kívüli (OOB) kezelési port, a központi kezelés a Synology CMS funkción keresztül és az Active Insight felhőalapú távoli felügyelet, segítenek az adminisztrációs költségek csökkentésében, míg a hardveres redundancia és az aktív-passzív klaszterek a Synology High Availability segítségével a szolgáltatás maximális üzemidejét biztosítják.

Sokoldalú adatplatform

Az SA3600 & SA3400 sorozat megbízható fájlkezelési, -megosztási és -szinkronizálási megoldásokat tartalmaz a vállalkozások számára. A Synology Drive bárhonnan lehetővé teszi a fájlkezelő és -megosztó eszközök elérését Windows és Mac rendszerű gépen, valamint mobileszközön. Az adatok csatlakoztatása és eszközök közötti szinkronizálása lehetővé teszi, hogy a távoli munkacsoportok és irodák naprakészen maradjanak.

A Synology Drive ShareSync segítségével fájlokat továbbíthat a világ különböző pontjain lévő szerverekre, és az adatokat szinkronizálhatja a vállalati központba, vagy a munkacsoportok több webhelyet szinkronban tarthatnak kisebb sávszélesség és tárhely használatával a felhő erejének kihasználásával. A Hybrid Share5 az összes megosztott adatot a Synology C2 Storage adatközpontjaiba menti, hogy igény szerint elérhetők legyenek, míg a gyakran használt fájlokat a Synology rendszereken helyben gyorsítótárba helyezi, így LAN-sebességgel elérhetők lesznek.

További tudnivalók a fájlkezelésről

Beépített átfogó adatvédelem

A Synology DiskStation Manager (DSM) hatékony megoldásokat kínál személyi számítógépek, szerverek, virtuális gépek és SaaS-alkalmazások biztonsági mentéséhez. Az Active Backup Suite csomag lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy Windows-kliensek és -szerverek, Linux végpontok, Synology rendszerek, VMware® és Hyper-V® virtuális gépek, valamint a Microsoft 365 és a Google Workspace biztonsági másolatait SA3600 & SA3400 sorozatú terméken egyesítsék, miközben az összes biztonsági mentési feladatot központi felügyeleti konzolon kezelik.

Teljes és fájlszintű visszaállítás áll rendelkezésre a fizikai eszközöknél, míg a virtuális gépek ideiglenesen visszaállíthatók az SA3600 & SA3400 sorozat beépített hipervizorára a szolgáltatások állásidejének minimálisra csökkentése érdekében. A blokkszintű adatdeduplikálás jelentősen csökkentheti a tárhelyhasználatot, míg a növekményes biztonsági mentések minimálisra csökkentik a biztonsági mentési időt és a sávszélesség-használatot.

A helyi pillanatfelvételek lehetővé teszik a fájlok és LUN egységek védelmét a balesetek és külső fenyegetések, például zsarolóprogramos támadások ellen, miközben minimálisra csökkentik a tárhelyigényt és a helyreállítási időcélt (RTO). Az SA3600 & SA3400 sorozat átfogó rendszer- és fájlmentési funkciókat is tartalmaz a biztonságos biztonsági mentéshez más Synology rendszerekre vagy felhőalapú társzolgáltatásra.

Privát videomegfigyelés

A Synology Surveillance Station rendszere vállalkozások számára tervezett nagy teljesítményű VMS-megoldás, amely már több mint 500 000 helyszínt véd. A rugalmas ONVIF-támogatásnak és a 8300 feletti hitelesített IP-kamerának köszönhetően egyszerűen, az adott helyszín követelményeinek megfelelően alakíthatja ki rendszereit. Akár 128 IP-kamera csatlakoztatható az SA3600 & SA3400 sorozat egységeihez,6 és a központi kezelőrendszeren keresztül több szerver felügyelhető egyszerűen, illetve készíthető ezekről biztonsági másolat.

 

SA3610

SA3410

CPU

Intel® Xeon® D-1567, 12 magos

Intel® Xeon® D-1541, 8 magos

Szekvenciális olvasási/írási sebesség

6275/3056 MB/s

6283/3023 MB/s

Véletlenszerű olvasási/írási IOPS

450 814/122 675

336 224/116 518

Max. memória

128 GB DDR4

Max. bővítés

96 lemezhely (7 db RX1222sas)

Ethernet​

5 db 1 GbE RJ-45
2 db 10 GbE RJ-45

PCIe-foglalatok

2 db PCIe 3.0 x8 foglalat, x8 sávos​

Külső portok​

2 db USB 3.2 Gen 1-es port
1 db bővítőport (mini-SAS HD)

Sávon kívüli kezelési port

Elérhető

Garancia7>

5 év

Posted on

Synology WRX560

WRX560

Synology Kétsávos, Wi-Fi 6-os router WRX560

  • Funkciókban gazdag és mesh- hálózattal kompatibilis Wi-Fi 6 vezeték nélküli router:

A WRX560 egy funkciókban gazdag, nagy teljesítményű router, amelyet forgalmas háztartások és otthoni irodák számára terveztek. Használja ki a mesh-hálózattal való kompatibilitás előnyeit, hogy ház minden szegletében élvezhesse a hálózatot. A 3 Gb/s vezeték nélküli sebesség és az akár 150 csatlakoztatott eszköz támogatása gyors, megszakítás nélküli internetkapcsolatot biztosít még a legforgalmasabb hálózati környezetben is. A folyamatosan fejlesztett Synology Router Manager operációs rendszerünk által működtetett WRX560-ot úgy terveztük meg, hogy leegyszerűsítse a hálózat védelmét és kezelését.

  • Gyorsaság és teljesítmény

Az 5,9 GHz-es támogatással és konfigurálható WAN/ LAN 2,5 GbE porttal rendelkező létsávos Wi-Fi 6 gyors vezeték nélküli és vezetékes adatátvitelt tesz lehetővé

  • Továbbfejlesztett hálózati biztonság

Átfogó hálózati biztonság a Threat Prevention, a VLAN- szegmentáció és a WPA3-támogatás révén

  • Mesh-hálózatra kész

Önálló router, amely mesh-rendszerbe integrálható a teljes otthoni lefedettség érdekében

  • Biztonságos internet-hozzáférés családok számára

A szülői felügyelet és a webes szűrő megvédi családját

  • Könnyű beállítás és kezelés

A DS routeralkalmazás könnyen kezelhető beállításokat és hálózatkezelést biztosít mobileszközén keresztül

  • Egyszerű távoli hozzáférés

A távoli asztallal és site-to-site alagútkezeléssel rendelkező átfogó VPN-szerver megoldás rugalmas és biztonságos távoli kapcsolatot tesz lehetővé

  • A forgalmas hálózati környezetek kezelésére készült:

A WRX560 a kialakítása révén gyors és megbízható teljesítményt biztosít mind vezeték nélküli, mind vezetékes eszközei számára a kihívást jelentő hálózati környezetekben.

  • A négymagos 1,4 GHz-es processzor és az 512 MB DDR4 memória akár 150 csatlakoztatott eszköz gyors és stabil működését támogatja, még akkor is, ha a speciális funkciók engedélyezve vannak
  • Kétsávos Wi-Fi (2,4 + 5 GHz) a Smart Connect funkcióval maximalizálja a vezeték nélküli kapcsolat sebességét ugyanis intelligens módon, a tartózkodási helyétől függően az optimális Wi-Fi-sávra irányítja eszközét
  • A kibővített 5,9 GHz-es sáv támogatja az interferenciamentes sávhoz való hozzáférést a nagyobb potenciális kapcsolati sebességek vagy a dedikált vezeték nélküli backhaul érdekében
  • Minden Ethernet-port saját sávszélességgel rendelkezik, 5,5 Gb/s összesített vezetékes átviteli sebességhez
  • Egy rugalmas 2,5 GbE port konfigurálható WAN vagy LAN használatra, hogy a legtöbbet hozhassa ki a nagy sebességű ISP-csomagokból, vagy nagy sebességű asztali számítógépek vagy NAS helyi csatlakoztatására
  • A mesh-hálózattal való kompatibilitás az egész otthont kiszolgáló vezeték nélküli mesh-hálózat létrehozását teszi lehetővé egyetlen hálózatnév alatt több Synology útválasztó használatával
  • Hálózati biztonság könnyedén:

Az intuitív Synology Router Manager (SRM) operációs rendszerrel működő SRM hálózatkezelési megoldások csomagja megkönnyíti az otthoni hálózat biztonságossá tételét.

  • Figyelje a hálózaton a bejövő és kimenő forgalmat a Threat Prevention segítségével, amely automatikusan blokkolja a rosszindulatú csomagokat, miközben kiváló internetsebességet tart fenn
  • Állítsa be a VLAN-okat a biztonság javítása érdekében az IoT-eszközök elkülönítésével vagy az otthoni hálózattól különálló vendéghálózat létrehozásával
  • A WPA3 biztonsági protokoll támogatása maximalizálja a Wi-Fi- kapcsolatok biztonságát
  • Biztonságos internet-hozzáférés hozzáférés-vezérlés és webszűrés révén:

Az SRM hatékony hozzáférési és tartalomkezelési funkciókkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a szülők vagy rendszergazdák számára, hogy hozzáférési szabályokat állítsanak fel, és meghatározzák az engedélyezett vagy tiltott tartalmakat.

  • Felhasználó szintű és a hét adott napjaira vonatkozó böngészési időtartomány és maximális napi internetelérési idő állítható be
  • Webszűrés beállítása 18 általános weboldalkategória alapján az egyes felhasználói profilokhoz, és opcionálisan külön engedélyezési vagy tiltási listák hozzáadása. A webszűrés időalapon is aktiválható
  • Biztonságos keresésszűrés beállítása profilonként a YouTube, Google és Bing platformok integrált támogatásával
  • Elemezze a hálózathasználatot, vagy kövesse nyomon gyermekei internethasználatát
  • A Safe Access funkcióval megakadályozhatja, hogy az egész háztartás véletlenül hozzáférjen rosszindulatú programokkal fertőzött, adathalász, botnetes, pszichológiai manipulációt alkalmazó és mással hasonló dolgokkal kapcsolatos webhelyekhez
  • Biztonságos távoli hozzáférés hibrid vagy távoli munkavégzéshez:

A WRX560 a VPN Plus révén képes arra, amire egy nagy teljesítményű VPN Server. A VPN Plus a következő funkciókat teszi lehetővé:

  • Gyors és biztonságos hozzáférés a helyi hálózatokhoz számítógépekre, Mac rendszerre és mobil platformokra készült kliensekkel
  • Hozzáférés a belső webhelyekhez közvetlenül a böngészőből, VPN-kliens nélkül
  • Egyszerű távoli asztali hozzáférés a hálózaton lévő Windows, macOS és RDP vagy VNC kompatibilis eszközökhöz, közvetlenül a böngészőn keresztül
  • Erőforrások megosztása a különböző hálózatok között az egyszerű együttműködés érdekében anélkül, hogy minden klienseszköznek saját VPN-kapcsolatot kellene kezdeményeznie
Posted on

Synology SA6400

Synology SA6400

Tajpej, Tajvan – 2023. január 18. – A Synology ma bejelentette, hogy elérhetővé vált a 12 lemezhelyes SA6400, a legsokoldalúbb általános célú tárolórendszer, amely villámgyors adatátviteli sebességet és igény szerinti kapacitásbővítést nyújt a nagyvállalatok és a nagyobb stúdiók számára

„Az SA6400 a tökéletes megoldás arra, hogy a strukturálatlan adatok folyamatosan növekvő mennyiségét ma kezelni tudjuk” – mondta Julien Chen, a Synology termékmenedzsere. „Mivel képes gyorsan alkalmazkodni az adatigény növekedéséhez, így remek fájl- vagy biztonsági mentési tárolóként szolgálhat az agilis és dinamikus környezetekben, felkészítve a vállalkozásokat a jövőbeli adatnövekedésre.”

Első osztályú skálázhatóság és teljesítmény

A tárolókapacitás probléma nélkül bővíthető akár 8 darab RX1223RP bővítőegységgel, így összesen 108 lemezhely alakítható ki, ami több mint 1,9 petabájtnak, vagyis az eredeti kapacitás 9-szeresének tud helyet adni egyetlen rendszeren.

A több mint 6500/4000 MB/s szekvenciális olvasási/írási1 sebességével az SA6400 zökkenőmentes működést biztosít még a legnagyobb kihívást jelentő forgatókönyvek esetén is, legyen szó akár vállalati adatközpontokról, nagy gyártóstúdiókról vagy éppen kiskereskedelmi vagy vendéglátóipari alkalmazásokról.

A beépített 10 GbE hálózat 25 vagy akár 40 GbE-re történő bővítésével a teljesítmény tovább fokozható, így még több adatfolyam és speciális alkalmazás kezelhető.2

Rugalmas fájlkiszolgálás a növekvő csapatok számára

A fájl- és blokkprotokollok átfogó támogatása teljes hozzáférést tesz lehetővé a vállalati erőforrásokhoz a helyi hálózaton vagy VPN-en keresztül, a hozzáférési jogosultságok kezelését pedig az Active Directory-/LDAP-integráció teszi egyszerűvé.

A platformokon átívelő Synology Drive fájlkezelő és -megosztó megoldással a vállalatok olyan privát felhőt hozhatnak létre, amelyet a csapatok a részletes engedélybeállítások révén teljes mértékben kihasználhatnak a fájlok biztonságos eléréséhez, szerkesztéséhez és megosztásához a maximális biztonság és megfelelőség elérése érdekében.

A felhővel (akár a Synology saját C2 Storage szolgáltatása, akár harmadik fél felhőszolgáltatása) való integrálhatóság hatékonnyá teszi a telephelyek közötti fájlszinkronizálást az elosztott csapatok vagy a küllős topológiájú szervezeti modelleket alkalmazó vállalatok számára.

További tudnivalók a fájlkezelésről

Központosított adatvédelem a teljes infrastruktúra számára

A folyamatos és újonnan megjelenő kiberbiztonsági fenyegetések miatt minden eddiginél nagyobb szükség van a kritikus adatok és szolgáltatások védelmének és rendelkezésre állásának biztosítására

A Synology végpontvédelmi csomagjával, az Active Backup Suite csomaggal egyszerűen elvégezhető a Windows, Linux és (hamarosan) macOS eszközök, a Hyper-V/VMware virtuális gépek, valamint a Microsoft 365/Google Workspace-fiókok biztonsági mentése az SA6400 egységre, ahonnan szükség esetén gyorsan visszaállíthatók az adatok.

Az SA6400 biztonságiadatmentés-, pillanatfelvétel- és replikációautomatizálási szolgáltatásokat is magában foglal a megosztott mappák és LUN-ok védelmére a többi Synology rendszerektől a felhőig terjedő célhelyekkel a 3-2-1 biztonsági mentési szabálynak való egyszerű megfelelés érdekében.

A szolgáltatás rendelkezésre állása tovább fokozható a Synology High Availability (SHA) szolgáltatással, amely az azonos egységeket összepárosítja, hogy egy aktív/passzív klasztert hozzon létre, így percek alatt biztosítja a szolgáltatási feladatok automatikus átvételét váratlan leállás esetén. 

További tudnivalók az adatvédelemről

Erőteljes és sokoldalú üzleti alkalmazásplatform

A Synology DSM saját letöltőközpontján, tárolóin vagy virtuális gépein keresztül számos költséghatékony megoldás érhető el.

A csomagban foglalt üzleti alkalmazások a fájlkezelő és hatékonyságnövelő eszközök teljes készletét tartalmazzák, amelyeket a csapatok az együttműködés fokozására használhatnak, valamint egy 100%-os adattulajdonú privát levelezési megoldást, illetve egy teljes értékű üzenetküldő platformot is magukban foglalnak a kényelmesebb és biztonságosabb kommunikáció érdekében.

Az alkalmazások biztonságos tesztelése és értékelése érdekében Docker-tárolók és virtuális gépek egyaránt futtathatók az SA6400 egységen a Docker vagy a Synology Virtual Machine Manager (VMM) segítségével, amely egy, a Windows®, Linux® és DSM virtualizált verzióihoz készült hipervizor. További tudnivalók

Tudjon meg többet a hatékonyságnövelő megoldásokról

Elérhetőség

Az SA6400 és RX1223RP a mai naptól érhető el a Synology partnereinek és viszonteladóinak kínálatában.

  1. A Synology belső tesztjein alapuló teljesítményadatok. A tényleges teljesítmény a tesztelési környezettől, a használattól és a konfigurációtól függően eltérhet. További információkért tekintse meg a teljesítménydiagramokat.
  2. A kompatibilis hálózati adapterek legfrissebb listájáért tekintse át kompatibilitási listánkat.
Posted on

A Synology® bemutatja a DiskStation® DS723+ eszközét, amely kis méretben kínál széleskörű adattárolási megoldást

DS723+

Tajpej, Tajvan – 2023. január 11. – A Synology ma bejelentette az otthoni és kisvállalati felhasználóknak szánt multifunkciós megoldáskészletének legkisebb, bővíthető tagját, az új 2 lemezhelyes Synology DiskStation DS723+ modelljét.

A DS723+ eszközt a sokoldalú Synology DiskStation Manager (DSM) operációs rendszer hajtja, amely átfogó megoldásokat kínál az üzleti adatok kezeléséhez és védelméhez, a dokumentumokon történő egyszerű együttműködéshez, a fájlok távoli eléréséhez és a fizikai eszközök felügyeletéhez, és mindezt egy kompakt asztali méretben. 

„Ez az új egység a méretéhez képest lenyűgöző teljesítményt és funkciókat kínál a felhasználóknak” – nyilatkozta Michael Wang, a Synology termékmenedzsere. „Rendkívül kompakt méretével minden bizonnyal azok kedvence lesz, akiknek kisebb a tárolási igényük, de nem akarnak lemondani a központosított tárolás kényelméről és a jövőbeni méretezés lehetőségéről.”

Tárolási platform bővítési lehetőségekkel

A DS723+ ideális azon szakemberekből álló csapatok és kisvállalkozások számára, akik szeretnének belépni a központosított adattárolás világába vagy akik elosztott rendszerek peremhálózati csomópontjaként kívánják használni, mivel a DX517 bővítőegység segítségével akár 7 lemezhelyre is bővíthető, ha nagyobb kapacitásra van szükség.

A felhasználók a beépített PCIe foglalatok révén a 10 GbE csatlakozási lehetőségnek és az M.2 NVMe SSD-meghajtóknak köszönhetően tovább növelhetik a teljesítményét, hogy gyors gyorsítótárazást tegyenek lehetővé, vagy további flashalapú köteteket hozzanak létre.

Helyszíni tárolás felhőintegrációval

A DS723+ intuitív fájlkezelést és megosztást biztosít a Synology Drive segítségével, amely a többplatformos fájlhozzáférést a helyszíni tárolás által kínált adatvédelemmel kombinálja. A távolról dolgozó csapatok és a több telephelyes vállalkozások számára a site-to-site fájlszinkronizálás is elérhető a Synology-eszközök közötti tartalomtükrözéshez.

A Synology Hybrid Share által biztosított hibrid felhőszolgáltatásokkal a felhasználók egyesíthetik a helyszíni tárolás és a felhő előnyeit azáltal, hogy a ritkán használt adatokat a felhőben tárolják, miközben a gyakran használt fájlokat a gyorsítótárban tartják a helyi eszközön, hogy azokat LAN-sebességgel lehessen elérni.

További tudnivalók a fájlkezelésről

Biztonsági mentési központ a többlépcsős adatvédelemért

A Synology Active Backup Suite segítségével a Windows és Linux rendszerekről, a Hyper-V/VMware virtuális gépekről és a Microsoft 365/Google Workspace-fiókokról biztonsági mentés készíthető a DS723+ eszközre, így védve a kritikus vagy érzékeny adatokat a zsarolóvírusoktól és más kiberfenyegetésektől.

A fokozott védelem érdekében a NAS-on tárolt adatokról biztonsági mentések és pillanatképek is készíthetők, így biztonságban tudhatja azokat egy másik szerveren vagy felhőszolgáltatásban.

További tudnivalók az adatvédelemről

Sokoldalú és intuitív megfigyelési megoldás

A több mint 8300 ellenőrzött IP-kamera és ONVIF-eszköz támogatásával a nagy teljesítményű Synology Surveillance Station VMS a DS723+-t teljes értékű videókezelő rendszerré alakítja, amely privát módon tárolja a felvételeket a helyszínen.

A felhasználók a modern és testreszabható felületen keresztül pillanatok alatt beállíthatnak és kezelhetnek akár 40 kamerát is, és akár alaprajzokat vagy Google Maps/OpenStreetMap térképeket is használhatnak nagyobb vagy több épület környezetének felügyeletekor. A rögzítőszerverek közötti egyszerű és hatékony feladatátvétel, a több eszközre kiterjedő felügyelet, valamint a felvételek Synology C2 felhőbe történő egyidejű rögzítésének lehetősége növeli a fontos felvételek ellenálló képességét és rendelkezésre állását.

Tudjon meg többet a Surveillance Station szolgáltatásról

Rendelkezésre állás

A Synology DS723+ mától kezdve már kapható a Synology partnereinél és forgalmazóinál világszerte. A bővebb információkért tekintse meg a termék oldalát.

Posted on

Bemutatkozik a kisvállalati és otthoni irodai adatkezeléshez szánt Synology® DiskStation® DS923+

DS923+

Tajpej, Tajvan – 2022. november 16. – A Synology ma bejelentette a Plus sorozat legújabb, otthoni és kisvállalati felhasználóknak szánt 4 lemezhelyes Synology DiskStation DS923+ modelljét.

A DS923+ eszközt a sokoldalú Synology DiskStation Manager (DSM) operációs rendszer hajtja, amely átfogó megoldásokat kínál az üzleti adatok kezeléséhez és védelméhez, a dokumentumokon történő egyszerű együttműködéshez, a fájlok távoli eléréséhez és a fizikai eszközök felügyeletéhez, és mindezt egy kompakt asztali méretben. A dobozból kivéve azonnal egyenletes teljesítményt nyújt, és hálózati kártyák segítségével könnyen bővíthető az adatátviteli sebesség.

A DS923+ a méretéhez képest lenyűgöző teljesítményt és funkciókat kínál a felhasználóknak” – nyilatkozta Michael Wang, a Synology termékmenedzsere. „A tárhely és a hálózati elérés könnyedén skálázhatók, így az igények növekedéséhez igazítható.”

Hatékony tárolási megoldás, amely az igényei növekedésével együtt bővíthető

A DS923+ elsődleges tárolási és adatvédelmi megoldásként működhet otthonok, kisvállalatok, illetve többhelyszínen történő telepítések peremhálózati csomópontjaként.

Kompakt, 4 lemezhelyes kialakításával 50 TB adat tárolására képes, de a DX517 bővítőegységgel könnyedén 9 meghajtóig, több mint 120 TB-ra bővíthető.

A felhasználók a beépített PCIe foglalatok révén 10 GbE hálózati kártyák, valamint M.2 NVMe SSD meghajtók hozzáadásával tovább növelhetik a teljesítményét, hogy gyors gyorsítótárazást tegyenek lehetővé, vagy további flashalapú köteteket hozzanak létre.

Hozza ki a legtöbbet a helyszíni tárolásból

A távolról dolgozó csapatok és a több telephelyes vállalkozások számára a site-to-site fájlszinkronizálás lehetővé teszi a Synology-eszközök közötti tartalomtükrözést. A Synology Drive intuitív fájlkezelést és megosztást biztosít, a kényelmes távoli fájlelérést adatvédelemmel és a helyszíni tárolásból eredő teljeskőrű adattulajdonlással kombinálva.

A DS923+ lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kihasználják a nagyteljesítményű helyi tárolás előnyeit, miközben a hibrid felhőtechnológia segítségével csökkentik a helyi terhelést. A Synology Hybrid Share hatékonyan tárolja a ritkán használt adatokat a felhőben, miközben a gyakran használt fájlokat az eszköz gyorsítótárba helyezi, és LAN sebességgel teszi elérhetővé.

Tudjon meg többet a fájlkezelésről

Többrétegű biztonsági mentés

Az értékes adatok visszafordíthatatlan elvesztésének elkerülése érdekében elengedhetetlen, hogy a kritikus és érzékeny adatok mindig védve legyenek a modern kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben. A Synology Active Backup Suite programcsomagjával az IT-infrastruktúra minden eleméről egyszerűen biztonsági mentést készíthet a DS923+ eszközökre – köztük a Windows-rendszerekről, a Hyper-V/VMware virtuális gépekről, valamint a Microsoft 365-/Google Workspace-fiókokról – és szükség esetén ezeket bármikor helyreállíthatja.

A nagyobb redundancia érdekében a NAS-on tárolt adatokról biztonsági mentések és pillanatképek is készíthetők, és továbbíthatók egy másik szerverre vagy felhőszolgáltatásba.

Tudjon meg többet az adatvédelemről

Kompakt felügyeleti szerver

Mindkét eszköz teljes értékű videokezelő rendszerként is használható, teljeskörű helyi adattulajdonlással. A Synology Surveillance Station egy nagy teljesítményű VMS-megoldás, amely már több mint 500 000 helyszínt véd. A rugalmas ONVIF-támogatásnak és a több mint 8300 validált IP-kamera támogatásának köszönhetően egyszerűen, az adott helyszín követelményeinek megfelelően alakíthatja ki rendszereit.

A Surveillance Station segítségével könnyedén beállíthat és felügyelhet akár 40 kamerát is, amely modern és testre szabható felületet kínál ehhez. A nagyobb és több épületből álló területek esetében alaprajzokat is feltölthet, valamint a lehető legpontosabb felügyelet érdekében térképeket is társíthat a kamerák képéhez a Google Térkép vagy az OpenStreetMap segítségével. A biztonsági mentési rögzítőszerverek, a több eszközre kiterjedő felügyelet és a C2 felhőszolgáltatásba irányuló, végpontok közötti titkosítással védett egyidejű kettős felvételkészítésnek köszönhetően növelheti rendszerei ellenálló képességét és minden fontos felvételt megőrizhet.

Tudjon meg többet a Surveillance Station szolgáltatásról

Elérhetőség

A Synology DS923+ mától kezdve már kapható…

Posted on

Synology – Tajpej, Tajvan – 2022. október 27

Synology

Tajpej, Tajvan – 2022. október 27. – A Synology ma olyan jövőbeli megoldásokról rántotta le a leplet, amelyek a hibrid felhőarchitektúrák erejével és rugalmasságával, valamint a szorosan integrált megoldások bővülő ökoszisztémájával segítik a vállalkozásokat abban, hogy többet érjenek el, rugalmasabbá válhassanak és hatékonyabban tudjanak megbirkózni az információtechnológiai kihívásokkal.

Az összes termékre kiterjedő, az adatkezelést, az adatvédelmet és az IT-infrastruktúra biztonságát átfogó újítások még magasabbra teszik a lécet a megbízhatóság, a biztonság és a méretezhetőség terén. 

Adatkezelés

Synology

Egy még biztonságosabb alap

A 2023 elején várható DSM 7.2 számos újdonságot tartogat, ilyen például a nagyobb nyugalmat kínáló teljes kötetes titkosítás, amely 48%-kal nagyobb tárolási teljesítményt biztosít a megosztott mappákon alapuló titkosításhoz képest. DSM 7.2-ben már elérhetők lesznek az „egyszer írható, sokszor olvasható” (write once, read many – WORM) mappák is. Ezek a manipulációbiztos mappák megakadályozzák az adatok adott időtartamon belüli módosítását vagy törlését. Csakúgy, mint a Hyper Backup új, megváltoztathatatlan biztonsági mentései, amelyek megakadályozzák a módosításokat a létrehozásuk után, segítenek megvédeni az adatokat a zsarolóvírusokkal és kibertámadásokkal szemben.

Megosztás és együttműködés könnyedén

A Synology privát felhőmegoldásának, a Synology Drive platformnak a frissítései vízjelekkel és letöltési házirendekkel segítik a fájlok biztonságban tartását a csapatok közötti megosztások során. A távoli törlési funkció úgy segít minimalizálni a biztonsági kockázatokat, hogy eltávolítja a szinkronizált mappákat az ellopott Windows- és macOS-kliensekről. A tömeges telepítést követő, AD-hitelesítő adatokkal való automatikus bejelentkezés, valamint a biztonsági mentési és szinkronizálási feladatok kialakítása egyszerűbbé teszi a tömeges telepítést.

Az SMB-n keresztüli adatmegosztás biztonságosabb és hatékonyabb lesz a DSM 7.2-es verziójában. Az SMB fájlmegosztások és a Synology Drive közötti, több protokollra vonatkozó fájlzárolás biztosítja, hogy a használatban lévő fájlokat ne tudják szerkeszteni vagy felülírni. Az SMB többcsatornás átvitelt támogató kialakítása a szerverek és a kliensek közötti összes rendelkezésre álló hálózati kapcsolatot kihasználja az SMB fájlátviteli teljesítményének jelentős növelése érdekében.

Következő generációs tárolószerverek

Szintén 2023-tól lesznek elérhetők a fájlok és objektumok tárolására tervezett új, méretezhető rendszerek. A méretezhető klaszterek lényegesen gyorsabbak lesznek, mint a Synology jelenlegi legnagyobb megoldásai – a teljesítményük és a képességeik szinte lineárisan skálázhatók lesznek, ahogy egyre több egység kerül hozzáadásra.

A méretezhető rendszerek első generációja akár 60 szerverből álló klasztereket is támogathat, így több mint 12 PB hatékony tárhely, 60 GB/s-nál gyorsabb szekvenciális írási teljesítmény érhető el és több mint 80 000 egyidejű kapcsolat realizálható. A klaszterek 99,99%-os rendelkezésre állást kínálnak, és támogatják a Synology Hyper Backup és Active Backup adatvédelmi csomagokat.

Adatvédelem

Synology

Biztonsági mentések kezelése a világ bármely pontjáról

Az Active Backup és a C2 Backup új felügyeleti platformjának célja, hogy helytől és a mérettől függetlenül biztosítsa a biztonsági mentési feladatok zökkenőmentes kezelését, telepítését és felügyeletét a szervezet IT-infrastruktúrájában. Az új platform összekapcsolja a Synology helyszíni és felhőalapú megoldásait, így olyan hatékonyabb eszközöket biztosít a rendszergazdák és felügyelt szolgáltatók számára, amellyel bármilyen eszközt vagy szolgáltatást megvédhetnek, és időben helyreállíthatnak.

Videómegfigyelés

Synology

Mesterséges intelligencián alapuló kamerák

A 2023 elején piacra kerülő Synology 500-as sorozatú IP-kamerák kiemelkedő teljesítményt, biztonságot és integrációs lehetőségeket kínálnak majd, az összes kamera beállítása pedig közvetlenül a Surveillance Station alkalmazásból végezhető. A peremhálózati mesterséges intelligencián alapuló funkciók – mint például a behatolásérzékelési zónák védelme – a rögzítőszerver erőforrásainak felszabadításával a mesterséges intelligencián alapuló programok nagyobb mértékű telepítését teszik lehetővé, míg a dedikált feldolgozás felgyorsítja az emberek és a járművek keresését a képkockák bármely pontján.

A két méretben kapható Synology 500-as sorozatú kamerák 5 MP-es érzékelőkkel rendelkeznek a széles látószögű, 16:9 arányú, 3K (2880×1620) minőségű és 30 FPS sebességű rögzítéshez. A kamerák PoE-kompatibilisek és időjárásállók (IP67), így rugalmasan elhelyezhetők beltéren vagy kültéren egyaránt. A Synology biztonsági célokra tervezett 500-as sorozatú kamerái megfelelnek az Egyesült Államok NDAA/TAA törvényeiben előírt követelményeknek, és a Synology nagyvállalatok számára készült termékeiben találhatókhoz hasonló biztonsági újításokat és robusztusságot kölcsönző elemeket is magukban foglalnak.

Hibridfelhő-szolgáltatások

Szabálysértések és visszaélések automatikus észlelése

Az Active Insight folyamatosan fejlődik, hogy automatikusan meg tudja akadályozni az adatvédelmi szabályokat sértő felhasználói tevékenységeket. Az új adatvesztés-megelőzési funkció figyeli a felhasználói tevékenységeket, úgymint a bejelentkezéseket, a fájlhozzáférést, a megosztási feladatok létrehozását, miközben összehasonlítja a feltöltött, illetve megosztott fájlok ellenőrzőösszegeit. A küszöbértékek átlépésekor vagy a szabályok megsértésekor a rendszer riasztásokat küldhet vagy műveleteket hajthat végre (például leválasztja azt a klienst, amelyről azt gyanítja, hogy zsaroló program áldozatává válik).

Eszközök és hitelesítő adatok védelme

A Synology C2 Identity platform folyamatosan fejlődik, nagy hangsúlyt fektetve a bevált biztonsági gyakorlatok és a kényelem ötvözésére. 2023-ban a C2 Identity számos frissítést kap, amelyek például lehetővé teszik a jelszó nélküli bejelentkezést mind az online, mind a helyi szolgáltatásokba és eszközökre. A Windows Hello és az Apple Face ID/Touch ID integrációja megkönnyíti a hitelesítést a C2 Identity által kezelt végpontokon.

A C2 Identity hamarosan elérhető felhasználói portáljával kombinálva a felügyelt végpontokat használó alkalmazottak automatikusan bejelentkezhetnek az SAML-t támogató webes szolgáltatásokba, ráadásul a 2FA is engedélyezhető lesz az érzékenyebb szolgáltatások esetében, mint például a vállalati ERP- vagy CRM-rendszerek.

Hálózatépítés

Synology

Új Wi-Fi 6 router fejlett hálózati funkciókkal

Az SRM 1.3 platformra épülő új WRX560 ugyanazokat a csúcskategóriás hálózatkezelési funkciókat kínálja, mint az RT6600ax, de megfizethetőbb áron. A nagy teljesítményű belső kétsávos rádiókkal és a 2,5 GbE LAN/WAN-porttal rendelkező WRX560 könnyedén hozzáadható mesh-csomópontként bármely RT6600ax routerhez, de önálló megoldásként is használható otthon és irodákban egyaránt. A WRX560 november 2-án jelenik meg világszerte, ára 209 USD lesz.

Posted on

12-lemezes Synology NAS-ok a hét sztárjai

Synology DiskStation DS3622xs+ (16 GB)

Az IT-átalakulás elkezdődött...

Egyre több partnerünk dönt tudatosan és választ Synology NAS-t céges adatainak tárolására.  A „felhő hype” -olása helyett az adatok biztonságos tárolására kiváló megoldást kínál a Synology, akinek NAS-ai már sokkal többet nyújtanak, mint hogy csak adatokat tároljunk rajta.

A héten két új 12-lemezes Synology NAS talált ismét gazdára

Synology DiskStation DS3622xs+ (16 GB)
Synology DiskStation DS3622xs+ (16 GB)
Synology DiskStation DS2422+ (4 GB)
Synology DiskStation DS2422+ (4 GB)

Privát felhő - az Ön szabályai szerint, havi díjak nélkül

  • A Synology biztonságos – mivel adatait képes redundánsan tárolni.
  • A Synology skálázható – a tárhely gyorsan és egyszerűen bármikor bővíthető
  • A Synology gazdaságos – éves szinten, több mint 40-60% -ot spórolhat IT üzemeltetési költségein
  • A Synology támogatSynology Expressz csere szolgáltatás keretén belül 24 órán belül cseréljük a meghibásodott eszközt
  • A Synology megbízható – Synology eszközök segítségével 99,95%-os SLA is elérhető 

Kapcsolatfelvétel

Posted on

A nagy gyártókkal ellentétben ez egy olcsó, megbízható tárolási megoldás, hatalmas méretű tárhellyel.

mav3
A nagy gyártókkal ellentétben ez egy olcsó, megbízható tárolási megoldás, hatalmas méretű tárhellyel.
Nagy Szilárd
Senior System Engineer

A vállalat

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a magyar állam tulajdonában lévő vasúttársaság, mintegy 68.000 alkalmazottal, amelyet 1868-ban alapítottak. A MÁV-csoport mintegy 30 vállalata változatos tevékenységeket végez, ezek közül kiemelkedik a vasútüzemeltetésük és a magyar állammal kötött közszolgáltatási szerződések alapján végzett személyszállítás. Emellett a vállalatcsoport különböző szolgáltatásokat nyújt áruszállítással foglalkozó vasúttársaságoknak, valamint hazai és külföldi üzleti és vasúttársaságoknak egyaránt.

Mi volt a kihívás?

A MÁV-nál kiemelkedően fontos szerepet játszik a csoportokon belüli fájlkiszolgáló-konszolidáció magas tárolási követelményekkel, mint a biztonság, mint maga a tárhely skálázhatósága és méretezhetősége is. A régi, elavult SAN-tárolók sem IT biztonság, sem a méretezhetőség terén nem jelentettek opciót a továbbiakban a folyamatosan gyarapodó adatmennyiség kezelésére, valamint a rendszergazdák munkaoptimalizásának a szempontját sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Így az a döntés született, hogy a régi rendszert egy alacsony költségű, SATA HDD alapú NAS infrastruktúrára cseréljék, mely fel tudja venni a versenyt a 21. század informatikai kihívásaival.

A cégcsoportnak mindenképpen egy megfizethető, de egyben minden kétséget kizáróan biztonságos megoldásra volt szüksége a nagy kapacitású hálózati tároláshoz, iSCSI, 10Gbit Ethernet és replikáció képességgel is. Ahogy azt a Microsoft is javasolta, a 3-2-1 backup mentési startégiát kellett alkalmazniuk az adatvesztés elkerülése érdekében. Ez nem jelent mást, mint hogy az adatokról 3 másolatot kell tartani, legalább 2 különböző felületen, amelyek közül 1-nek egy külső helyszínen kell lennie, akár fizikailag, akár egy felhőben tárolva. Ezeken kívül a modernicázió jegyében a cégnek el kellett felejtenie a szalagos mentést is.

A megoldás

A MÁV csoport részint azért is választotta a Synologyt, mivel a munkavállalók széles skálája már ismerte a gyártót, és kifejezetten jó tapasztalataik voltak a termékekkel kapcsolatban, szoftveres és hardveres oldalon is. Ezen kívül kis utánajárással a vállalatnak is világos lett, hogy a Synology ajánlja a legjobb termékeket a legkiemelkedőbb ár-érték arányban, hiszen a licencdíjak teljes hiánya hatalmas könnyítés a cég pénztárcájának, az így fennmaradó összeget pedig más beruházásokra, vagy még nagyobb védelemre tudják fordítani.

A projectben összesen 3 db RS2416RP+-t, 2 db RS3617RPxs-t, és további 4 db RS3621RPxs-t használtak, valamennyit RX1217RP kiegészítőkkel.

Skálázhatóságot is kínáló megoldás...

Az előnyök...

– Nagyméretű és villámgyors tárolás fájlszerverek számára az iSCSI protokollon keresztül

– A nagy tárolókapacitás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy adataikat egy megbízható hálózati meghajtón tárolják

– Modern, hatékony és megbízható infrastruktúra bevezetése

– Költséghatékony megoldás

Tanácsadási szolgáltatás vállalati ügyfelek számára

Olyan új informatikai megoldást keres, amely pontosan megfelel az Ön igényeinek? Legyen szó vállalati adattárolásról, VM-ek/PC-k/szerverek mentéséről, offsite biztonsági mentésről, irodai alkalmazásokról, levelezőszerverekről vagy videómegfigyelésről – a Synology megoldásainak választéka rendkívül széles. Szakértőink az Ön szolgálatában állnak, és igyekeznek Önnel együtt megtalálni az igényeinek leginkább megfelelő megoldást.

Használja ki a következő előnyöket:

  • Szakszerű tényleges/szükséglet- és megvalósíthatósági elemzés képzett szakértők által
  • Megfelelő teszteszközök és tesztengedélyek egyszerű szállítása*

Egy új informatikai környezet telepítésének vagy az új kiszolgálóra való áttérésnek egyszerűnek kell lennie, olyan kellemetlen meglepetések nélkül, mint a rejtett licencdíjak. A Synology szakértőivel az átállás 100%-ban zökkenőmentes lesz.

Kérjen konzultációs időpontot most