
Döntéshozatal a digitális térben
A koronavírus-járvány és az azzal járó korlátozások új kihívások elé állították a gazdaság szereplőit: miként tudják meghozni azokat a döntéseket, amelyek a vállalkozások működtetéséhez létfontosságúak? A jogszabályok szerencsére lehetőséget biztosítanak arra, hogy a társasági döntéshozatalra személyes jelenlét, sőt, akár fizikai aláírás és postai szolgáltatások nélkül, elektronikus aláírás használatával is sor kerüljön.
A dokumentumok elektronikus aláírása
Ha az aláíró (tulajdonos vagy ügyvezető) a társasági iratot vagy más dokumentumot elektronikus aláírásával látja el, azzal megspórolhatja a postai kézbesítést vagy az aláíró személyes jelenlétét igénylő ügyintézést is.
Gyakran előfordul azonban, hogy egy jogszabály vagy az a szervezet, amely előtt a jognyilatkozatot felhasználják (például hatóság vagy bank), kifejezetten elvárja, hogy a jognyilatkozat az írásbeliség, illetve a teljes bizonyító erő követelményeit teljesítse. Ebbe a körbe esnek a társasági döntéshozatal során készülő okiratok is. Ahhoz, hogy egy elektronikus úton tett nyilatkozat írásban tett jognyilatkozatnak minősüljön, illetve teljes bizonyító erővel rendelkezzen, meg kell felelnie a jogszabályokban meghatározott formai követelményeknek.
Így lesz írásbeli az elektronikus nyilatkozat
A Polgári Törvénykönyv szerint akkor minősül írásba foglaltnak egy elektronikus úton tett nyilatkozat, ha azt olyan formában közölték, ami alkalmas:
§ a tartalom változatlan visszaidézésére,
§ a nyilatkozattevő személyének az azonosítására,
§ és a nyilatkozattétel időpontjának azonosítására.
Az irányadó bírói gyakorlat szerint az elektronikus okirat abban az esetben tekinthető írásbelinek,
ha legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással látták el.
Ilyen aláírás bármilyen technológiai megoldással létrehozható, amely biztosítja, hogy:
§ az elektronikus aláírás kizárólag az aláíróhoz köthető,
§ az alkalmas az aláíró azonosítására, és
§ az aláírás olyan módon kapcsolódik az aláírt elektronikus okirathoz, hogy annak minden későbbi változása nyomon követhető, és
§ az aláírást az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga használhatja.
Egy egyszerű email-aláírás tehát nyilvánvalóan nem felel meg ezeknek a követelményeknek.
Az Európai Uniónak az elektronikus aláírásokat szabályozó eIDAS rendelete kifejezetten rögzíti,
hogy a minősített elektronikus aláírás a saját kezű aláírással minden esetben azonos joghatású valamennyi tagállamban.
Teljes bizonyító erő
A minősített elektronikus aláírások másik előnye, amellett, hogy Európa-szerte írásbeli okirat kiállítására alkalmasak, az, hogy a Polgári Perrendtartás szabályai szerint az ilyen aláírással ellátott magánokiratok egyben teljes bizonyító erejűnek is minősülnek, azaz vélelem szól amellett, hogy az okirat valóban az adott tartalommal és az adott személy által került aláírásra.
A minősített elektronikus aláírással rendelkező magánokiratok mellett teljes bizonyító erővel rendelkeznek a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott okiratok és – magánszemély aláírók esetén – az ún. azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítési szolgáltatással (AVDH) hitelesített magánokiratok is.
Ez utóbbi kapcsán fontos kiemelni, hogy az csak magyarországi természetes személyek részére elérhető, és az AVDH útján hitelesített aláírás nem minősül cégszerűnek, azaz a szervezeti képviselőként aláírt ilyen dokumentum nem lesz teljes bizonyító erejű.
Ügyvédi közreműködés „távolról”
A létesítő okirat módosítása és a cégbírósági eljárás ügyvédi (jogtanácsosi) közreműködéshez kötött. Az ügyvédi törvény azonban lehetőséget biztosít arra, hogy a felek azonosítására és nyilatkozataik rögzítésére a jogi képviselő elektronikus kommunikáció (pl. Skype) igénybevételével kerítsen sort.
Ennek eredményeként a jogi képviselő a létesítő okiratot a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalhatja, és akár elektronikusan is aláírhatja (mellőzve a papír alapú ellenjegyzést).
Digitális cégműködés - Kapcsolat
Ha a fentiekkel kapcsolatosan bármilyen további jogi kérdés merülne fel, fordulj bizalommal a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértőihez.
dr. Kelemen Dániel
e-mail: daniel.kelemen@pwc.com
dr. Dudás Dalma
e-mail: dalma.dudas@pwc.com
dr. Dékány Csilla
e-mail: csilla.dekany@pwc.com
Ha a fentiekkel kapcsolatosan bármilyen további szoftveres kérdés merülne fel, fordulj bizalommal a BerényiSoft Kft. -hez.
Név: BerényiSoftware Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Székhely: 6726 Szeged, Alsó kikötő sor 11. D. ép.
E-mail: imre.berenyi@berenyisoft.com
Telefon: +36-30-7777-529