10 ok, amiért a lapszabászok a BiPPo-t választják
1. A BiPPo egy magyar fejlesztésű bútorlap-szabászati optimalizáló program, amely bútorlap-szabászattal foglalkozó cégek számára készült. 2005-ben jelent meg a program első verziója, így már több, mint 15 éves tapasztalattal rendelkezünk ezen a területen.
2. Az ügyfélszolgálatunk rendelkezésre áll ügyfeleinknek, ami segítségül szolgálhat az esetleges kérdéseik esetén.
3. A webes keretrendszer kialakítás miatt nincs szükség telepítésre, ez által nem csak egy adott gépen lesz elérhető a program, hiszen a felhőben van, hanem használható IOS, android és windows böngészőkből egyaránt, így bármikor és bárhonnan elérhető.
4. Támogatja a csapatmunkát, tehát akár egyszerre többen is használhatják a programot.
5. Támogatja a több cég kezelését is, tehát, ha több telephelyen működik a bútorlap-szabászat vagy több cégben is alkalmaznák az optimalizáló programot, akkor is egy account (felhasználónév, jelszó) létrehozásával több helyen is felhasználható a program és a már felrögzített termékek nem vesznek el. A későbbiekben tudjuk akár módosítani is a korábbi termékeket, így ezzel a kis szerkesztéssel nem kell újból berögzíteni a terméket.
6. A cégek alá több munkatárs felvehető, akiknek különböző hozzáférési jogosultságokat adhatunk.
7. Az optimalizáló programunk az egyik legoptimálisabb a piacon, hiszen nem csak tábla, hanem folyamat optimalizálására is képes, tehát több termék egyszerre történő optimalizálására. A BiPPo rendszer előnye, hogy egészen a kisebbtől a nagy táblás feladatokig nagyobb hatékonyságú, esetenként több tábla megspórolásával járó megoldást kínál.
8. A program teljesen beruházásmentes, hiszen elegendő a csomagot megvásárolni és az optimalizálások, használat után fizetni a későbbiekben.
9. A programban beállítható a nagy tábla és a kis alkatrészek forgatása, valamint a program figyelembe veszi a fűrészlap vastagságát és az élfólia kezelést is.
10.A programot használók tudják csak igazán, mi az, ami még jobban meg tudná könnyíteni a munkájukat, így ha van új igény vagy ötlet a fejlesztésre, akkor azt lefejlesztjük az ügyfeleinknek a gördülékenyebb munkavégzés érdekében.
Vágj bele!
Berényisoftware Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
6726 Szeged, Alsó kikötő sor 11. D. ép.
Telefon: +36 30 777 7529
Fejlesztés: fejlesztes@berenyisoft.com
Iroda: office@berenyisoft.com
Információ: info@berenyisoft.com