Posted on

Örömmel jelentjük be a Synology BeeDrive megoldás megjelenését

Tajpej, Tajvan – 2023. június 7. – A Synology ma bejelentette kompakt adatközpontjának, a BeeDrive megoldásának a megjelenését, amely egyszerre készít biztonsági másolatot a számítógépen, a telefonon és a táblagépen tárolt személyes fájlokról és fényképekről. A kevesebb mint három perc alatt elvégezhető telepítést követően bármely számítógép- felhasználó gyorsan, helyi átviteli sebességgel kezdheti meg a biztonsági mentések készítését a fájljairól a BeeDrive segítségével, miközben teljes adatvédelmet és – tulajdonjogot élvezhet.

Launch

Mindannyian példátlan mennyiségű adatot generálunk a különböző személyes eszközeinken. A jobb fényképezőgépek, illetve az új fénykép- és különösen a
videoformátumok minden eddiginél gyorsabban foglalják el telefonok vagy a felhőalapú tárhelyek szabad lemezterületét” – mondta David Hu, a Synology Inc. termékmenedzsere

„Az internetes feltöltési sebesség soha nem fogja utolérni a személyes adatok robbanásszerű növekedését, így egyre lassabb és költségesebb lesz az összes fájlunk tárolása a felhőben, különösen akkor, ha a régi fájlokról máshova szeretnénk biztonsági mentést készíteni vagy archívumot készíteni, vagy fájlokat szeretnénk cserélni személyes eszközeink között” – mondta Hu. „Pontosan ezért szeretnénk egy helyi, privát alternatívát kínálni.”

„A BeeDrive segítségével reméljük, hogy a Synology biztonsági mentési technológiái terén szerzett szakértelmét a felhasználók nagyobb csoportjához is eljut – akik közül sokan remekül értenek a számítógéphez, de nincs idejük vagy megfelelő hálózatuk, hogy egy napi 24 órában futó szervert hosztoljon csak a biztonsági mentések számára” – tette hozzá Hu. „A BeeDrive problémamentes megoldást kínál a jelenlegi Synology-felhasználók családtagjai és barátai számára is.”

BeeDrive

A helyi számítógépről és mobileszközről készülő biztonsági mentés csökkenti a biztonsági mentés idejét és a hosszú távú költségeket

A számítógéphez való csatlakoztatás után a felhasználók kiválaszthatják, hogy mely mappákat kívánják védeni. A BeeDrive automatikusan, valós időben készít biztonsági mentést a mappákban végrehajtott összes változásról, így jobb helyreállítási pontokra vonatkozó célkitűzést (RPO) biztosít, mint az ütemezett óránkénti biztonsági mentések. A biztonsági mentésben lévő fájlokat ugyanolyan formátumban tárolja a BeeDrive, mint ahogy a számítógépen vannak. Számítógépes hiba esetén a felhasználók egyszerűen egy másik számítógéphez csatlakoztathatják a BeeDrive meghajtót, és azonnal elérhetik a fájlokat anélkül, hogy bármilyen szoftvert kellene telepíteniük, vagy időigényes helyreállítási folyamatot kellene végrehajtaniuk.

A BeeDrive emellett Wi-Fi-n keresztül biztonsági mentést készít az iOS és Android rendszerű eszközökön tárolt fényképekről és videókról, így a telefonok és táblagépek védelme is biztosított. Ügyeljen arra, hogy a BeeDrive meghajtóhoz csatlakoztatott számítógépét és a mobileszközök ugyanazon a hálózaton legyenek, olvassa be a QR-kódot, és a BeeDrive el is indítja a biztonsági mentést, hogy helyet szabadítson fel a telefonon.

Az internet- vagy felhőtárhely-szolgáltatók által megszabott sávszélesség-korlátokat meghaladva akár BeeDrive 11-szer gyorsabb megoldást kínál, mint ha a felhőbe mentené a nagy fájlok biztonsági mentését a számítógépről, illetve hatszor gyorsabb a sebessége, mint amikor mobileszközökről készít biztonsági mentést.

A BeeDrop és a kétirányú szinkronizálás növeli a hatékonyságot az eszközök közötti fájlcsere során

A helyszíni személyzet, valamint azon más szakemberek, akik sok fényképet készítek telefonjukkal, és azokat használniuk kell a számítógépükön, amikor visszaérnek az irodában, a BeeDrop funkció segítségével vezeték nélkül küldhetnek mobileszközökkel készített tartalmakat iOS és Android eszközeikről a BeeDrive meghajtóra. A fájlok azonnal elérhetővé válnak a számítógépen – nem kell többé feltölteni és letölteni a felhőből.

A munkahelyi és otthoni számítógépek közötti váltáskor a BeeDrive segítséget nyújt a fájlok szinkronizálásában minden egyes számítógépen, amint csatlakoztatják, és gondoskodik arról, hogy minden fájl mindig naprakész legyen azon a számítógépen, amelyen éppen dolgozik, miközben egy második példányt őriz a BeeDrive meghajtón.

„A személyes eszközeinkkel létrehozott fájlok gyűjtése csak az első lépés” – mondta Hu. „Reméljük, hogy a jövőben a számítógépek bőségesen rendelkezésre álló számítástechnikai erőforrásainak kihasználásával a felhasználók több értéket nyerhetnek ki az adatokból, például automatikus kategorizálással. Célunk, hogy modern technológiát juttassunk el a Synology felhasználóihoz anélkül, hogy az adataik bizalmas kezelését és tulajdonjogát feláldoznánk.”

 

Posted on

Synology WRX560

WRX560

Synology Kétsávos, Wi-Fi 6-os router WRX560

  • Funkciókban gazdag és mesh- hálózattal kompatibilis Wi-Fi 6 vezeték nélküli router:

A WRX560 egy funkciókban gazdag, nagy teljesítményű router, amelyet forgalmas háztartások és otthoni irodák számára terveztek. Használja ki a mesh-hálózattal való kompatibilitás előnyeit, hogy ház minden szegletében élvezhesse a hálózatot. A 3 Gb/s vezeték nélküli sebesség és az akár 150 csatlakoztatott eszköz támogatása gyors, megszakítás nélküli internetkapcsolatot biztosít még a legforgalmasabb hálózati környezetben is. A folyamatosan fejlesztett Synology Router Manager operációs rendszerünk által működtetett WRX560-ot úgy terveztük meg, hogy leegyszerűsítse a hálózat védelmét és kezelését.

  • Gyorsaság és teljesítmény

Az 5,9 GHz-es támogatással és konfigurálható WAN/ LAN 2,5 GbE porttal rendelkező létsávos Wi-Fi 6 gyors vezeték nélküli és vezetékes adatátvitelt tesz lehetővé

  • Továbbfejlesztett hálózati biztonság

Átfogó hálózati biztonság a Threat Prevention, a VLAN- szegmentáció és a WPA3-támogatás révén

  • Mesh-hálózatra kész

Önálló router, amely mesh-rendszerbe integrálható a teljes otthoni lefedettség érdekében

  • Biztonságos internet-hozzáférés családok számára

A szülői felügyelet és a webes szűrő megvédi családját

  • Könnyű beállítás és kezelés

A DS routeralkalmazás könnyen kezelhető beállításokat és hálózatkezelést biztosít mobileszközén keresztül

  • Egyszerű távoli hozzáférés

A távoli asztallal és site-to-site alagútkezeléssel rendelkező átfogó VPN-szerver megoldás rugalmas és biztonságos távoli kapcsolatot tesz lehetővé

  • A forgalmas hálózati környezetek kezelésére készült:

A WRX560 a kialakítása révén gyors és megbízható teljesítményt biztosít mind vezeték nélküli, mind vezetékes eszközei számára a kihívást jelentő hálózati környezetekben.

  • A négymagos 1,4 GHz-es processzor és az 512 MB DDR4 memória akár 150 csatlakoztatott eszköz gyors és stabil működését támogatja, még akkor is, ha a speciális funkciók engedélyezve vannak
  • Kétsávos Wi-Fi (2,4 + 5 GHz) a Smart Connect funkcióval maximalizálja a vezeték nélküli kapcsolat sebességét ugyanis intelligens módon, a tartózkodási helyétől függően az optimális Wi-Fi-sávra irányítja eszközét
  • A kibővített 5,9 GHz-es sáv támogatja az interferenciamentes sávhoz való hozzáférést a nagyobb potenciális kapcsolati sebességek vagy a dedikált vezeték nélküli backhaul érdekében
  • Minden Ethernet-port saját sávszélességgel rendelkezik, 5,5 Gb/s összesített vezetékes átviteli sebességhez
  • Egy rugalmas 2,5 GbE port konfigurálható WAN vagy LAN használatra, hogy a legtöbbet hozhassa ki a nagy sebességű ISP-csomagokból, vagy nagy sebességű asztali számítógépek vagy NAS helyi csatlakoztatására
  • A mesh-hálózattal való kompatibilitás az egész otthont kiszolgáló vezeték nélküli mesh-hálózat létrehozását teszi lehetővé egyetlen hálózatnév alatt több Synology útválasztó használatával
  • Hálózati biztonság könnyedén:

Az intuitív Synology Router Manager (SRM) operációs rendszerrel működő SRM hálózatkezelési megoldások csomagja megkönnyíti az otthoni hálózat biztonságossá tételét.

  • Figyelje a hálózaton a bejövő és kimenő forgalmat a Threat Prevention segítségével, amely automatikusan blokkolja a rosszindulatú csomagokat, miközben kiváló internetsebességet tart fenn
  • Állítsa be a VLAN-okat a biztonság javítása érdekében az IoT-eszközök elkülönítésével vagy az otthoni hálózattól különálló vendéghálózat létrehozásával
  • A WPA3 biztonsági protokoll támogatása maximalizálja a Wi-Fi- kapcsolatok biztonságát
  • Biztonságos internet-hozzáférés hozzáférés-vezérlés és webszűrés révén:

Az SRM hatékony hozzáférési és tartalomkezelési funkciókkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a szülők vagy rendszergazdák számára, hogy hozzáférési szabályokat állítsanak fel, és meghatározzák az engedélyezett vagy tiltott tartalmakat.

  • Felhasználó szintű és a hét adott napjaira vonatkozó böngészési időtartomány és maximális napi internetelérési idő állítható be
  • Webszűrés beállítása 18 általános weboldalkategória alapján az egyes felhasználói profilokhoz, és opcionálisan külön engedélyezési vagy tiltási listák hozzáadása. A webszűrés időalapon is aktiválható
  • Biztonságos keresésszűrés beállítása profilonként a YouTube, Google és Bing platformok integrált támogatásával
  • Elemezze a hálózathasználatot, vagy kövesse nyomon gyermekei internethasználatát
  • A Safe Access funkcióval megakadályozhatja, hogy az egész háztartás véletlenül hozzáférjen rosszindulatú programokkal fertőzött, adathalász, botnetes, pszichológiai manipulációt alkalmazó és mással hasonló dolgokkal kapcsolatos webhelyekhez
  • Biztonságos távoli hozzáférés hibrid vagy távoli munkavégzéshez:

A WRX560 a VPN Plus révén képes arra, amire egy nagy teljesítményű VPN Server. A VPN Plus a következő funkciókat teszi lehetővé:

  • Gyors és biztonságos hozzáférés a helyi hálózatokhoz számítógépekre, Mac rendszerre és mobil platformokra készült kliensekkel
  • Hozzáférés a belső webhelyekhez közvetlenül a böngészőből, VPN-kliens nélkül
  • Egyszerű távoli asztali hozzáférés a hálózaton lévő Windows, macOS és RDP vagy VNC kompatibilis eszközökhöz, közvetlenül a böngészőn keresztül
  • Erőforrások megosztása a különböző hálózatok között az egyszerű együttműködés érdekében anélkül, hogy minden klienseszköznek saját VPN-kapcsolatot kellene kezdeményeznie
Posted on

Synology SA6400

Synology SA6400

Tajpej, Tajvan – 2023. január 18. – A Synology ma bejelentette, hogy elérhetővé vált a 12 lemezhelyes SA6400, a legsokoldalúbb általános célú tárolórendszer, amely villámgyors adatátviteli sebességet és igény szerinti kapacitásbővítést nyújt a nagyvállalatok és a nagyobb stúdiók számára

„Az SA6400 a tökéletes megoldás arra, hogy a strukturálatlan adatok folyamatosan növekvő mennyiségét ma kezelni tudjuk” – mondta Julien Chen, a Synology termékmenedzsere. „Mivel képes gyorsan alkalmazkodni az adatigény növekedéséhez, így remek fájl- vagy biztonsági mentési tárolóként szolgálhat az agilis és dinamikus környezetekben, felkészítve a vállalkozásokat a jövőbeli adatnövekedésre.”

Első osztályú skálázhatóság és teljesítmény

A tárolókapacitás probléma nélkül bővíthető akár 8 darab RX1223RP bővítőegységgel, így összesen 108 lemezhely alakítható ki, ami több mint 1,9 petabájtnak, vagyis az eredeti kapacitás 9-szeresének tud helyet adni egyetlen rendszeren.

A több mint 6500/4000 MB/s szekvenciális olvasási/írási1 sebességével az SA6400 zökkenőmentes működést biztosít még a legnagyobb kihívást jelentő forgatókönyvek esetén is, legyen szó akár vállalati adatközpontokról, nagy gyártóstúdiókról vagy éppen kiskereskedelmi vagy vendéglátóipari alkalmazásokról.

A beépített 10 GbE hálózat 25 vagy akár 40 GbE-re történő bővítésével a teljesítmény tovább fokozható, így még több adatfolyam és speciális alkalmazás kezelhető.2

Rugalmas fájlkiszolgálás a növekvő csapatok számára

A fájl- és blokkprotokollok átfogó támogatása teljes hozzáférést tesz lehetővé a vállalati erőforrásokhoz a helyi hálózaton vagy VPN-en keresztül, a hozzáférési jogosultságok kezelését pedig az Active Directory-/LDAP-integráció teszi egyszerűvé.

A platformokon átívelő Synology Drive fájlkezelő és -megosztó megoldással a vállalatok olyan privát felhőt hozhatnak létre, amelyet a csapatok a részletes engedélybeállítások révén teljes mértékben kihasználhatnak a fájlok biztonságos eléréséhez, szerkesztéséhez és megosztásához a maximális biztonság és megfelelőség elérése érdekében.

A felhővel (akár a Synology saját C2 Storage szolgáltatása, akár harmadik fél felhőszolgáltatása) való integrálhatóság hatékonnyá teszi a telephelyek közötti fájlszinkronizálást az elosztott csapatok vagy a küllős topológiájú szervezeti modelleket alkalmazó vállalatok számára.

További tudnivalók a fájlkezelésről

Központosított adatvédelem a teljes infrastruktúra számára

A folyamatos és újonnan megjelenő kiberbiztonsági fenyegetések miatt minden eddiginél nagyobb szükség van a kritikus adatok és szolgáltatások védelmének és rendelkezésre állásának biztosítására

A Synology végpontvédelmi csomagjával, az Active Backup Suite csomaggal egyszerűen elvégezhető a Windows, Linux és (hamarosan) macOS eszközök, a Hyper-V/VMware virtuális gépek, valamint a Microsoft 365/Google Workspace-fiókok biztonsági mentése az SA6400 egységre, ahonnan szükség esetén gyorsan visszaállíthatók az adatok.

Az SA6400 biztonságiadatmentés-, pillanatfelvétel- és replikációautomatizálási szolgáltatásokat is magában foglal a megosztott mappák és LUN-ok védelmére a többi Synology rendszerektől a felhőig terjedő célhelyekkel a 3-2-1 biztonsági mentési szabálynak való egyszerű megfelelés érdekében.

A szolgáltatás rendelkezésre állása tovább fokozható a Synology High Availability (SHA) szolgáltatással, amely az azonos egységeket összepárosítja, hogy egy aktív/passzív klasztert hozzon létre, így percek alatt biztosítja a szolgáltatási feladatok automatikus átvételét váratlan leállás esetén. 

További tudnivalók az adatvédelemről

Erőteljes és sokoldalú üzleti alkalmazásplatform

A Synology DSM saját letöltőközpontján, tárolóin vagy virtuális gépein keresztül számos költséghatékony megoldás érhető el.

A csomagban foglalt üzleti alkalmazások a fájlkezelő és hatékonyságnövelő eszközök teljes készletét tartalmazzák, amelyeket a csapatok az együttműködés fokozására használhatnak, valamint egy 100%-os adattulajdonú privát levelezési megoldást, illetve egy teljes értékű üzenetküldő platformot is magukban foglalnak a kényelmesebb és biztonságosabb kommunikáció érdekében.

Az alkalmazások biztonságos tesztelése és értékelése érdekében Docker-tárolók és virtuális gépek egyaránt futtathatók az SA6400 egységen a Docker vagy a Synology Virtual Machine Manager (VMM) segítségével, amely egy, a Windows®, Linux® és DSM virtualizált verzióihoz készült hipervizor. További tudnivalók

Tudjon meg többet a hatékonyságnövelő megoldásokról

Elérhetőség

Az SA6400 és RX1223RP a mai naptól érhető el a Synology partnereinek és viszonteladóinak kínálatában.

  1. A Synology belső tesztjein alapuló teljesítményadatok. A tényleges teljesítmény a tesztelési környezettől, a használattól és a konfigurációtól függően eltérhet. További információkért tekintse meg a teljesítménydiagramokat.
  2. A kompatibilis hálózati adapterek legfrissebb listájáért tekintse át kompatibilitási listánkat.
Posted on

A biztonság megerősítése a költségek csökkentése érdekében…

biztonság

Mindenki tudja, mégis használja...

Mindenki tudja, hogy a jelszavak eredendően nem biztonságosak, a felhasználók nehezen emlékeznek rájuk és  a biztonságos tárolásuk is drága, ezért vagyunk olyan szenvedélyesek a jelszavak teljes eltávolítása iránt. A jelszó nélküli megoldások, mint például az eID biztonságosabb és kényelmesebb bejelentkezési módot kínál a felhasználók számára. 

Mi már bevezettük az eID-t...

Cégünk Magyarországon az elsők között vezette be az eID megoldást, ezért pontos információval rendelkezünk arról, hogyan tud egy cég összes szoftvere áttérni a jelszó nélküli hitelesítésre. Be kell, hogy valljuk, hogy a jelszó nélküli világra történő áttérés időt és gondos tervezést igényel. Bejegyzésünk sorait olvasva bizonyára Önben is felmerül a kérdés, hogy hol kezdje, és mennyi ideig tart, milyen előnyökkel jár…  – Önnek szerencséje van, mert ezekre a kérdésekre bejegyzésünk további részében választ fog kapni. Menjünk tovább…

Az eID javítja a biztonságot és védi a felhasználók adatait...

A felhasználói hitelesítési protokollok célja, beleértve a jelszavakat is, a felhasználó azonosságának ellenőrzése, de attól, hogy a felhasználó ismeri a jelszavát, még nem jelenti azt, hogy ő az a személy aki belép egy adott rendszerbe. Valójában a jogsértések több mint 80% százaléka feltört jelszavakat használ. Fontos, tehát felhívnunk az Ön figyelmét is arra, hogy:

A jelszavak nem egyedi azonosítók!

A biztonság javítása érdekében jobb módszerre van szükségünk a felhasználók egyedi azonosítására. Itt jön be az eID, mint a Magyarországon elérhető legjobb megoldás. Az Ön személyi igazolványából csak és kizárólag egy létezik az egész világon és Önön kívül senki más nem ismeri a személyi igazolványához tartozó PIN kódját sem. Így méltán kijelenthetjük, hogy az eID a lehető legpontosabban azonosítja a felhasználót.

Adatvédelmi aggályok...

A magyar piacon is számtalan hasonló, ismétlem hasonló megoldás létezik, azonban ezek a megoldások adatvédelmi aggályokat vethetnek fel. Vannak, akik attól tartanak, hogy a technológiai vállalatok személyazonosításra alkalmas adatokat gyűjtenek és más entitások számára ezt elérhetővé is teszik, vagy ellopják a személyi igazolványunk másolatát és még sorolhatnánk a sort… Az eID-nál ezektől a félelmektől nem kell tartania, mivel a személyi igazolványa nem kerül digitalizálásra és a rajta tárolt adatokhoz is csak és kizárólag az fér hozzá, akinek Ön engedélyezi.

AZ EID TECHNOLÓGIA NEM TEKINTI MEG, NEM TÁROLJA, NEM TOVÁBBÍTJA SEMMILYEN MÓDON AZ ÖN SZEMÉLYES ADATAIT!

Növelje a biztonságot, csökkentse a költségeket és növelje a termelékenységet

A jelszavakkal kapcsolatos költségek átgondolása érdekében megosztunk néhány számot a BerényiSoft saját tapasztalataiból.  Először is emeljük ki a legfontosabbat, a céges adatok nagyobb biztonságban vannak és ezáltal a költségek is csökkennek.

A jelszavak drágák, mert a felhasználók gyakran elfelejtik őket. A partnereinknél felmerülő minden egyes jelszó visszaállításához költségek társulnak és a cég minden egyes jelszó visszaállítás alkalmával veszít a termelékenységéből, miközben a felhasználó nem tud bejelentkezni. A cégnek komoly költségei vannak, amit a rendszergazda azzal tölt, hogy a felhasználó jelszavát helyreállítja, vagy ameddig a felhasználó vár az elfelejtette a jelszót emailre.

Előzetes kalkulációink alapján egy magyarországi KKV-nál a fentiekből adódó költségek elérhetik az 1-3 millió forintot is.

eID bevezetését követően 87%-al csökkennek a költségek

Partnereink a jelszó nélküli bevezetéssel 87%-os megtakarítást érnek el és ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy ahogy a cégünk informatikai infrastruktúrája egyre biztonságosabbá válik, ezzel párhuzamosan a hackerek költségei exponenciálisan megnőnek, így a cégünk kevésbé lesz célpont számukra.

Készen áll a jelszó nélküli hitelesítés bevezetésére?

Akár ma, akár néhány év múlva dönt
a jelszó nélküli hitelesítési stratégia bevezetése mellett
az alábbi szolgáltatásokkal kapcsolatban biztosan számíthat majd ránk.

Lássuk melyek ezek…

Éles Demó

Saját rendszerünkön élesben mutatjuk be az eID használatát, így Ön is meggyőződhet, hogy mennyire egyszerű és biztonságos. Kérje ingyenes helyszíni bemutatónkat, ahol munkatársunkkal személyesen is megbeszélheti a felmerülő kérdéseket, igényeket. A helyszíni bemutató során segítséget nyújtunk abban, hogy az Ön vállalkozása, hogyan tudja bevezetni a saját rendszerébe az eID-t.

Hardveres támogatás

Komplett hardveres segítséget nyújtunk a kártyaolvasó kiválasztásában és a kiválasztott eszköz beszerzésében. Az éles használat során 24 órás Expressz csere szolgáltatást biztosítunk partnereinknek, amelynek keretén belül a meghibásodott eszközt 24 órán belül új eszközre cseréljük, ezzel biztosítva a folyamatos üzletmenetet.

Szoftveres támogatás

Komplett szoftvert biztosítunk, amelynek segítségével gyorsan és egyszerűen integrálni tudjuk meglévő rendszeréhez az eID képességet.

Támogatott programozási nyelvek: C#, .NET Core, JavaScript, Angular

Támogatott rendszerek: szoftver modulunkat igyekeztük unikálissá tenni, így bármely web, vagy mobil alkalmazásba könnyedén integrálható.

Jogi támogatás

Partner jogi irodánk több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik szerzői jog, adatvédelem és a kapcsolódó jogérvényesítés területén. A területen belül kiemelten kezeli az új technológiákhoz kapcsolódó jogi tanácsadást, beleértve a webjogi területeket, az online szolgáltatások adatvédelmi kérdéseit és a GDPR tanácsadást.

Projekt Management & Kapcsolattartás & Dokumentáció & Support

A projekt kezdéstől a projekt zárásig folyamatos támogatást biztosítunk, legyen szó szoftveres, jogi, üzemeltetési vagy dokumentációs támogatásról. 

Távoli segítségnyújtást biztosítunk az Ön, vagy ügyfele számára egy esetlegesen felmerülő probléma gyors megoldása érdekében.

Cégünk ügyvezetője és szakértő csapata több, mint 20 éve járul hozzá partnerei sikerességéhez.

Amennyiben Ön is érdeklődik a szolgáltatásunk iránt...

Posted on

10 ok, amiért soha ne használj jelszót

Blog bejegyzésünkben elmondjuk, hogy miért ne használj sohasem jelszót és bemutatjuk,
hogy felhasználóink miért szeretik a jelszó nélküli hitelesítést és az eSzemélyi és az eID használatát.

A jelszó-hitelesítés több mint 60 éve létezik, mégis nem olyan régen érhető el az eID – eSzemélyi páros, amelynek segítségével egyszerre válik megoldottá a jelszó nélküli bejelentkezés és a magánszemély azonosítása a digitális térben.

A jelszó a legtöbb rendszerben egyfajta kulcsként működik, hogy csak a megfelelő személy férjen hozzá a fiókjához, ugyanakkor megpróbálja betölteni védelmi szerepét is, hogy akadályként szolgáljon és megvédje felhasználói fiókját a támadóktól.

A jelszó téves biztonságérzetet add...

A hackeléssel kapcsolatos incidensek 80%-a lopott vagy gyenge jelszavak miatt következik be, amelyeket a kiberbűnözők könnyen kitalálnak. A támadók tudják, hogy mi emberek kellő körültekintés nélkül írjuk be jelszavukat egy olyan weboldalra, amelyben megbízunk. A hackerek azt is tudják, hogy egy-egy ember több mint 100 webhelyen regisztrál és könnyen kitalál olyan jelszavakat, mint 123456 – és használja minden egyes oldalon, így elégséges egy oldalon megszerezni és utána már minden egyes oldalon hozzáférnek a felhasználó adataihoz, dokumentumaihoz, fájljaihoz. Az emberek egyre több szoftvert használnak, azonban jelszó kezelési szokásaikon a mai napig nem változtattak, ezért 30 éves eszközökkel is gyorsan és egyszerűen feltörhetők a jelszavak.

Többtényezős hitelesítés...

A multifaktoros azonosítás biztonságosabb módot kínál a felhasználók számára, hogy megvédjék fiókjukat az illetéktelen felhasználástól, azonban itt is csak 99.9%-os biztonságról beszélhetünk. A MFA biztonságosabbá teszi a felhasználói hitelesítést, de hatással van a felhasználói élményre

Jelszó nélküli hitelesítés

A jelszó nélküli hitelesítés  a többtényezős hitelesítés egyik formája, amely a jelszót egy biztonságos alternatívával helyettesíti. A jelszó nélküli hitelesítés egyik alapelve a jelszavak használatának felszámolása. A jelszó nélküli hitelesítést használó rendszerek védelmet nyújtanak azokkal a támadásokkal szemben, amelyek könnyű pénzt jelentenek a bűnözők számára. Ez a módszer sem feltétlenül akadályoz meg minden támadást, de a sikeres támadások végrehajtása sokkal több energiabefektetést igényel.

A legbiztonságosabb megoldás az lenne, ha a fiókokhoz tartozó jelszó eltűnne örökre...

Lássuk az okokat:

  • nem tudjuk, hogy az egyes alkalmazások amelyeket használunk titkosítva tárolják-e jelszavunkat, vagy csak simán szövegesen.
  • egyszerű, könnyen megjegyezhető jelszavakat használunk, amelyek használatával könnyen támadások áldozatává válhatunk
  • ugyanazt a jelszót több helyen is használjuk, ezáltal növelve a szoftveres kitettségünket
  • más felhasználóknak is megadjuk jelszavunkat, akik azzal könnyedén visszaélhetnek
  • publikus email címünket, bárki ismerheti, ezáltal a felhasználó név, jelszó párosból máris az első ismert mindenki számára
  • jelszavunkat felírjuk papírra, vagy jegyzettömbben tároljuk, ezáltal bárki hozzáférhet
  • a programozó ismeri a jelszó titkosítási algoritmust és könnyedén visszafejtheti a titkosított jelszavakat
  • böngészővel megjegyeztetjük a jelszavunkat, ezáltal aki hozzáfér a gépünkhöz, könnyedén tud bejelentkezni az általunk használt összes alkalmazásba
  • MFA esetén illetéktelenek hozzáférhetnek a telefonunkhoz
  • a digitális térben az emberek szokásai 30 éve nem változtak, ezért a jelszavakat a hackerek könnyedén megszerezhetik…

Biztonságos jövőbe mutató megoldást kínálunk partnereink számára...

Az eID – eSzemélyi megoldás egy lépésben oldja meg a jelszó nélküli biztonságos hitelesítést és a magánszemélyek azonosítását a digitális térben. 2022 októberében saját keretrendszerünkben megszűntettük a basic autentikációt és a magyar piaci szereplők közül az elsők között elindítottuk az eID-val történő regisztrációt és bejelentkezést. 

eiD = Biztonság + Felhasználói élmény

A személyi igazolványunk az életünk része, velünk van a hétköznapokon és a hétvégéken is, és mindig és mindenkor ott van, ahol mi magunk. A PIN kódját (nem jelszót) csak mi ismerjük és az eID-val történő bejelentkezéshez egyszerre kell, hogy ott legyen a személyi igazolványunk és a PIN kódunk, magyarán mi magunk. A biztonság a Belügyminisztérium (továbbiakban: BM) által garantált. A felhasználó a bejelentkezés során nem a honlapon adja meg a felhasználói adatokat, hanem a számítógépén futó eSzemélyi kliens alkalmazásban. A szoftverfejlesztő cég kizárólag azokhoz az adatokhoz fér hozzá, amelyhez a BM az engedélyt megadta a szoftverfejlesztő cég számára. A cég még véletlenül sem férhet hozzá olyan adatokhoz, amelyhez egyrészről nincs meg a BM engedélye, másrészről amelyhez Ön nem járult hozzá. 

Amennyiben Ön is érdeklődik a szolgáltatásunk iránt...

Posted on

Belépés eID segítségével

E-személyi

0. lépés - Kártyaolvasó

eID-val történő bejelentkezéshez szüksége van egy a Belügyminisztérium (BM) által már műszakilag és alkalmazhatóság szempontjából bevizsgált kártyaolvasó eszközre.

Amennyiben még nem rendelkezik ilyen eszközzel kérjük forduljon hozzánk bizalommal kollégáink készséggel állnak rendelkezésére az eszköz kiválasztásában és beszerzésében.

Az éles használat során 24 órás Expressz csere szolgáltatást biztosítunk partnereinknek, amelynek keretén belül a meghibásodott eszközt 24 órán belül új eszközre cseréljük, ezzel biztosítva a folyamatos üzletmenetet.

1. lépés - Kártyakezelő alkalmazás

A Kártyakezelő Alkalmazás az eSzemélyi Kliens szoftvercsomag alapvető része, ami szükséges az eSzemélyi használatához PC-s környezetben.

Az alkalmazás az alábbi legfontosabb feladatokat látja el:

  • Biztosítja az eSzemélyihez tartozó PIN-kódok kezelését. Úgymint:
    • eAzonosítás PIN-kódjának aktiválása és cseréje
    • eAláírás PIN-kódjának aktiválása és cseréje
    • rontott PIN-kódok feloldása és cseréje a PUK-kód megadásával.
  • Lehetővé teszi az eSzemélyi PC-s környezetben történő elérhetőségét különféle alkalmazások számára.
  • Segítségével megjeleníthetők a csatlakoztatott kártyaolvasóval és az eSzemélyi státuszával kapcsolatos információk.

2. lépés - Indítsa el az eSzemélyi kliens programot

Csatlakoztassa a kártyaolvasó USB kábelét a számítógépének / laptopjának az USB portjához és a Windows asztalon kattintson duplán az eSzemélyi Kliens alkalmazás ikonjára.

Az alkalmazás elindul és kártyaolvasó ellenőrzése (alkalmazáson belül első pont) zöld pipa látható. A zöld pipa jelzi, hogy az alkalmazás sikeresen kommunikál a kártyaolvasó eszközzel és készen áll az eSzemélyi használatára.

Amennyiben piros x-et lát, kérjük forduljon hozzánk bizalommal, segítünk!

3. lépés - Navigáljon a bejelentkező képernyőre

eID Bejelentkezes
A bejelentkező képernyőn kattintson az eSzemélyi ikonra.

4. lépés - eSzemélyi beolvasása kártyaolvasóval

Az oldalon nyissa le az eSzemélyi beolvasása kártyaolvasóval menüpontot a menü mellett található lenyíló nyíl segítségével.

A kattintást követően automatikusan megjelenik a már korábban megnyitott eSzemélyi Kliens alkalmazás és a honlapon megjelenik a betöltés ikon. (eSzemélyi igazolvány beolvasására vár…)

Kérjük helyezze a személyi igazolvány kártyáját a kártyaolvasó felületére, majd a kliens alkalmazáson belül kattintson a tovább gombra.

5. lépés - eID Első bejelentkezés

Első bejelentkezéskor  a kliens program bekéri a személyi igazolvány előlapján található CAN számot.

eszemelyi-can

6. lépés - Hozzáférési kérelem

A rendszer hozzáférést kér a személyi igazolványán tárolt adatokhoz.

A BerényiSoft Emma rendszere kizárólag a magánszemély korlátozott azonosításához kér engedélyt. Amennyiben megadja a hozzáférést kérjük kattintson az Ok gombra.

7. lépés - PIN kód megadása

A tovább lépéshez a kliens alkalmazás bekéri a felhasználó eID-hoz tartozó PIN kódját. (A PIN kód 6 számjegyből áll. )

A PIN kód megadását követően kérjük kattintson az Ok gombra.

Gratulálunk! Ön sikeresen bejelentkezett az eID használatával

Posted on

Promenad24.hu – Három hírportál egyben

promenad24.hu

3 In1

Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb munkáját fejeztük be és adtuk át a megrendelőnek. A munka eredményeként Hódmezővásárhely és Makó térségének legnagyobb hírportálját hoztuk létre azáltal, hogy a korábbi három hírportált (promenad.hu, makohirado.hu, vasarhely24.hu) egyesítettük.

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Posted on

12-lemezes Synology NAS-ok a hét sztárjai

Synology DiskStation DS3622xs+ (16 GB)

Az IT-átalakulás elkezdődött...

Egyre több partnerünk dönt tudatosan és választ Synology NAS-t céges adatainak tárolására.  A „felhő hype” -olása helyett az adatok biztonságos tárolására kiváló megoldást kínál a Synology, akinek NAS-ai már sokkal többet nyújtanak, mint hogy csak adatokat tároljunk rajta.

A héten két új 12-lemezes Synology NAS talált ismét gazdára

Synology DiskStation DS3622xs+ (16 GB)
Synology DiskStation DS3622xs+ (16 GB)
Synology DiskStation DS2422+ (4 GB)
Synology DiskStation DS2422+ (4 GB)

Privát felhő - az Ön szabályai szerint, havi díjak nélkül

  • A Synology biztonságos – mivel adatait képes redundánsan tárolni.
  • A Synology skálázható – a tárhely gyorsan és egyszerűen bármikor bővíthető
  • A Synology gazdaságos – éves szinten, több mint 40-60% -ot spórolhat IT üzemeltetési költségein
  • A Synology támogatSynology Expressz csere szolgáltatás keretén belül 24 órán belül cseréljük a meghibásodott eszközt
  • A Synology megbízható – Synology eszközök segítségével 99,95%-os SLA is elérhető 

Kapcsolatfelvétel

Posted on

A nagy gyártókkal ellentétben ez egy olcsó, megbízható tárolási megoldás, hatalmas méretű tárhellyel.

mav3
A nagy gyártókkal ellentétben ez egy olcsó, megbízható tárolási megoldás, hatalmas méretű tárhellyel.
Nagy Szilárd
Senior System Engineer

A vállalat

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a magyar állam tulajdonában lévő vasúttársaság, mintegy 68.000 alkalmazottal, amelyet 1868-ban alapítottak. A MÁV-csoport mintegy 30 vállalata változatos tevékenységeket végez, ezek közül kiemelkedik a vasútüzemeltetésük és a magyar állammal kötött közszolgáltatási szerződések alapján végzett személyszállítás. Emellett a vállalatcsoport különböző szolgáltatásokat nyújt áruszállítással foglalkozó vasúttársaságoknak, valamint hazai és külföldi üzleti és vasúttársaságoknak egyaránt.

Mi volt a kihívás?

A MÁV-nál kiemelkedően fontos szerepet játszik a csoportokon belüli fájlkiszolgáló-konszolidáció magas tárolási követelményekkel, mint a biztonság, mint maga a tárhely skálázhatósága és méretezhetősége is. A régi, elavult SAN-tárolók sem IT biztonság, sem a méretezhetőség terén nem jelentettek opciót a továbbiakban a folyamatosan gyarapodó adatmennyiség kezelésére, valamint a rendszergazdák munkaoptimalizásának a szempontját sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Így az a döntés született, hogy a régi rendszert egy alacsony költségű, SATA HDD alapú NAS infrastruktúrára cseréljék, mely fel tudja venni a versenyt a 21. század informatikai kihívásaival.

A cégcsoportnak mindenképpen egy megfizethető, de egyben minden kétséget kizáróan biztonságos megoldásra volt szüksége a nagy kapacitású hálózati tároláshoz, iSCSI, 10Gbit Ethernet és replikáció képességgel is. Ahogy azt a Microsoft is javasolta, a 3-2-1 backup mentési startégiát kellett alkalmazniuk az adatvesztés elkerülése érdekében. Ez nem jelent mást, mint hogy az adatokról 3 másolatot kell tartani, legalább 2 különböző felületen, amelyek közül 1-nek egy külső helyszínen kell lennie, akár fizikailag, akár egy felhőben tárolva. Ezeken kívül a modernicázió jegyében a cégnek el kellett felejtenie a szalagos mentést is.

A megoldás

A MÁV csoport részint azért is választotta a Synologyt, mivel a munkavállalók széles skálája már ismerte a gyártót, és kifejezetten jó tapasztalataik voltak a termékekkel kapcsolatban, szoftveres és hardveres oldalon is. Ezen kívül kis utánajárással a vállalatnak is világos lett, hogy a Synology ajánlja a legjobb termékeket a legkiemelkedőbb ár-érték arányban, hiszen a licencdíjak teljes hiánya hatalmas könnyítés a cég pénztárcájának, az így fennmaradó összeget pedig más beruházásokra, vagy még nagyobb védelemre tudják fordítani.

A projectben összesen 3 db RS2416RP+-t, 2 db RS3617RPxs-t, és további 4 db RS3621RPxs-t használtak, valamennyit RX1217RP kiegészítőkkel.

Skálázhatóságot is kínáló megoldás...

Az előnyök...

– Nagyméretű és villámgyors tárolás fájlszerverek számára az iSCSI protokollon keresztül

– A nagy tárolókapacitás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy adataikat egy megbízható hálózati meghajtón tárolják

– Modern, hatékony és megbízható infrastruktúra bevezetése

– Költséghatékony megoldás

Tanácsadási szolgáltatás vállalati ügyfelek számára

Olyan új informatikai megoldást keres, amely pontosan megfelel az Ön igényeinek? Legyen szó vállalati adattárolásról, VM-ek/PC-k/szerverek mentéséről, offsite biztonsági mentésről, irodai alkalmazásokról, levelezőszerverekről vagy videómegfigyelésről – a Synology megoldásainak választéka rendkívül széles. Szakértőink az Ön szolgálatában állnak, és igyekeznek Önnel együtt megtalálni az igényeinek leginkább megfelelő megoldást.

Használja ki a következő előnyöket:

  • Szakszerű tényleges/szükséglet- és megvalósíthatósági elemzés képzett szakértők által
  • Megfelelő teszteszközök és tesztengedélyek egyszerű szállítása*

Egy új informatikai környezet telepítésének vagy az új kiszolgálóra való áttérésnek egyszerűnek kell lennie, olyan kellemetlen meglepetések nélkül, mint a rejtett licencdíjak. A Synology szakértőivel az átállás 100%-ban zökkenőmentes lesz.

Kérjen konzultációs időpontot most

Posted on

Asztalosok lapszabászata 2022-ben

lapszabászat

Lapszabászatok és asztalosok figyelem!

Ez a cikk nektek szól!

A lapszabászati és asztalos cégek is úgy fejlődnek, ahogy a technológia fejlődik. A legjobb megoldást szeretnék megtalálni ahhoz, hogy a munkafolyamatok a leggördülékenyebben menjenek. Ehhez szükségük lesz egy szuper optimalizáló programra.

De vajon milyen szempontok alapján döntik el, hogy melyik optimalizáló programot válasszák?

lapszabászat
Kattints a képre, ha többet szeretnél megtudni optimalizáló programunkról!
  • Magyar nyelv, könnyebb kezelhetőség. Maga a program magyar nyelvű legyen, tehát magyar emberek csinálják magyar embereknek.
  • Program hordozhatóság. Bármikor és bárhol használatba vehessék a lapszabászati vagy asztalos cégek.
  • Időspórolás. Magát a programot ne kelljen feltelepíteni, akár azonnal rendelkezésre álljon.
  • Eszközbarát. Minden fajta eszközzel kompatibilis legyen. Ha éppen nem áll rendelkezésünkre valamilyen oknál fogva az az eszköz, amin használtuk a programot, ne kelljen a munkát abbahagyni, folytatni tudjuk egy másik elérhető eszközön.
  • Több cég támogatása. A megoldás olyan esetben nyújt segítséget, ha több telephelyen működik a lapszabászat, vagy több cégnél is használnák az optimalizáló programot. Tehát a lényeg, hogy több helyen is elérhető és használható legyen.

Egyéb szempontok a lapszabászok szemszögéből:

  • Csapatmunka támogatása. Egyszerre több munkatárs is hozzá tudjon férni. Tudjunk több munkatársat felvenni a rendszerbe, akiknek különböző jogosultságot adhatunk meg.
  • A fejlesztő cég folyamatos támogatása. Bármi kérdés merülne fel a program használatát illetően, legyenek a lapszabászat segítségére, például ügyfélszolgálati elérés.
  • A fejlesztő cég tapasztalata. A mai világban egyáltalán nem mindegy, milyen optimalizáló programot fogunk használni hosszútávon. Ahhoz, hogy a munkát megfelelően el tudjuk végezni, ahhoz rendesen, hibamentesen kell működnie, és a szükséges funkciók elérhetőek legyenek benne. Ha nem működik jól, akkor az sem a lapszabászatnak, sem a fejlesztő cégnek nem jó visszacsatolás.
  • Lehetőség alapmodul megvásárlására. Igy nem merülnek fel többletköltségek és beruházásmentesen juthat hozzá a lapszabász cég a számára legkedvezőbb ajánlathoz.
  • Fejleszthetőség, verziófrissítés. A legtöbb program egy idő után elavulttá válik, tehát fontos a fejleszthetősége. Nincs ez másként egy bútor-lapszabászati programnál sem.
  • Adatok biztonságos tárolása. Minden adatot lehessen biztonságosan tárolni és azokhoz csak azok a felhasználók férhessenek hozzá, akik jogosultsággal rendelkeznek.

Amint látjuk, ahhoz, hogy egy lapszabászat sikeres és folyamatosan fejlődő iparág legyen, szüksége lesz olyan eszközökre, amik hosszútávon fenntartják és erősítik a cég érdekeit.

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal!

Posted on

Miért használj optimalizáló programot?

optimalizálás

Az optimalizáló program előnyei

A BiPPo egy magyar fejlesztésű bútorlap-szabászati optimalizáló program, amely bútorlap-szabászattal foglalkozó cégek számára készült. Ez a program lehetővé teszi a gyors optimalizálást és a grafikus, méretarányos szabászati terv megjelenítését. Az optimalizáló program segítségével optimalizálhatóak a szabásztervek, így csökkentve a keletkezett hulladék mennyiségét. Kézzel készített szabászterveknél akár 100 darab papírlapot is elpazarolhatunk a nem megfelelő tervek miatt. A programot használva elég egy szabászterv elkészítése is, ezáltal időt spórolhatunk meg. A környezetünk védelme szempontjából a legjobb megoldás, ha igyekszünk minél jobban kiszorítani a papírt a tervezési folyamatból. A szabászterveket méretarányosan és léptékhelyesen jeleníti meg, melyek letölthetőek és nyomtathatóak. 

lapszabászat

Optimalizálhatjuk a munkafolyamatot is, ezzel megoldást kínálva a helyigényre, valamint a könnyebb munkafolyamatok kivitelezéséhez. Az optimalizálások időtállóak, hiszen megmaradnak, így többször felhasználhatóak. A webes keretrendszer kialakítás miatt nincs szükség telepítésre, ez által nem csak egy adott gépen lesz elérhető a program. Használható IOS, android és windows böngészőkből egyaránt, így bármikor és bárhonnan elérhető. A programban beállítható a nagy tábla és a kis alkatrészek forgatása, valamint a program figyelembe veszi a fűrészlap vastagságát és az élfólia kezelést is. 

Programunk előnye, hogy egy account (felhasználónév, jelszó) létrehozásával több helyen is felhasználható a program és a már felrögzített termékek nem vesznek el. További előnye, hogy a már kész tervekbe bele lehet nyúlni, tehát szerkeszthetőek, valamint folyamat közben manuálisan is belenyúlhatunk.  Támogatja több cég kezelését is. Tehát, ha több telephelyen működik a bútorlap-szabászat vagy több cégben, akkor is egy felhasználóval elérhető a program. A cégek alá több munkatárs felvehető, akiknek különböző hozzáférési lehetőségeket, jogosultságokat adhatunk. Az adatok importálása és exportálása is lehetséges .xls formátumba,valamint pdf készítése. A program teljesen beruházásmentes, hiszen elegendő a csomagot megvásárolni és az optimalizálások, használat után fizetni.

lapszabászat

Az optimalizáló programunk az egyik legoptimálisabb a piacon, hiszen nem csak tábla, hanem folyamat optimalizálására is képes, tehát több termék egyszerre történő optimalizálására.

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal!