Posted on

Hogyan készíts a megbeszéléseken elhangzottakról kereshető tartalmat?

beszédfelismerő

Jegyzetelés helyett digitalizálás!

A kommunikáció minden cég számára nagyon fontos, ha nem a legfontosabb. A munkahely dolgozói egymással vagy partner cégekkel meetingeken vitatják meg az éppen aktuális célokat.

Sok oka lehet annak, ha egy meeting nem hatékony. Többek közt, hogy nem tiszta mi is a megbeszélés pontos témája, fókusza, vagy ha nem megfelelő szinten történik az egyeztetés. Lehet azonban lépéseket tenni annak érdekében, hogy ezeket a hibákat kiküszöböljük.

Az egyik leggyakoribb hiba, amit a megbeszélések során elkövetünk, hogy nem rögzítjük semmilyen formában miről beszéltünk és miben állapodtunk meg. Talán felmerül bennünk a megbeszélés végén, hogy gyorsan vessük papírra, ami elhangzott, de legtöbbször egy legyintéssel elintézzük, hogy úgyis emlékszem rá, vagy majd később leírom. Nem fogsz rá emlékezni (vagy csak nagyvonalakban) és utólag nem fogod leírni. 

Kattints a képre, ha többet szeretnél megtudni a hangfelismerő szoftverünkről!
BSys Dóri

Ma már akár a telefonunkkal vagy bármelyik elektronikai áruházban kapható hangfelvevő készülékkel fel tudjuk venni a megbeszélésen elhangzottakat. Viszont ez nem a leghatékonyabb megoldás. Nincsen senkinek ideje arra, hogy egy akár több órás hangfájlt visszahallgasson és megkeresse benne azt a fontos információt, amire nagy szüksége van.

Digitalizáló szoftver előnyei

  • Magyar nyelvű
  • Felhőalapú, nincs szükség helyi erőforrásra
  • Öntanuló, ezáltal egyre pontosabb
  • Szöveges kimenet
  • Excel export
  • .wav fájl támogatás

Ha csak egy rögtönzött kisebb megbeszélés folyik vagy akár egy előre megbeszélt, szükség lehet az ott elhangzottakat digitalizált formában rögzíteni.

Erre lehet segítségül a beszédfelismerő szoftver, amely a szóban elhangzottakat azonnal digitalizálja. Itt nem kell mindenre emlékezned, ami a megbeszélésen szóba jöhetett, akár egy kulcsszó alapján vissza tudod keresni azt a fontos részt, amire szükséged van, és azt is, hogy pontosan hol hangzott el.

További előnye, hogyha valaki kételkedik abban, hogy egy megbeszélésen szóba jött egy bizonyos mozzanat, akkor bebizonyíthatod neki a Digitális Titkárnő használatával, hogy márpedig elhangzott a meetingen. Felesleges kérdésektől szabadít meg téged beszédfelismerő szoftverünk.

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal!

Posted on

Digitális titkárnő – Ügyfélszolgálati hanganyagok digitalizálása

Ügyfélszolgálati hanganyagok digitalizálása

Megérkezett!

Ismét fontos szoftverfrissítésen vagyunk túl, amelynek eredményeként mostantól
az Emma webalkalmazáson keresztül
mindenki számára elérhetővé vált a Digitális titkárnő ügyfélszolgálatoknak szánt megoldása!

Soha nem volt még ilyen egyszerű ügyfélszolgálati hanganyagból információt kinyerni

Bizonyára az Önök ügyfélszolgálata is rögzíti a telefonbeszélgetéseket, de mihez kezdenek vele?

Ha problémás az ügyfél, akkor visszahallgatják, kiadják, de ez csak az ügyfélszolgálati beszélgetések átlag 1 %-a, mi van a 99 %-al?

BerényiSoft 100 %-ra ad megoldást!

MenupontDigitális titkárnő előnyei?

  • Magyar nyelv támogatás
  • Magas pontossági arány
  • Könnyen használható
  • Automatikus hangfeldolgozás
  • A hang feldolgozása a felhőben történik, így nem igényel helyi erőforrást
  • A szoftver öntanuló, így egyre pontosabb
  • Szöveges kimenet
  • Excel export
  • .wav fájl támogatás
BSys Dóri

 

MenupontÜgyfélszolgálati hanganyagok digitalizálása

 
 
  • történhet automatikusan
  • történhet egyesével manuálisan
  • történhet eseti jelleggel

 

MenupontPartnereink által feltöltött hanganyagot digitalizáljuk…

 
  • és szöveges formában visszaadjuk
  • vagy átadjuk a partnercégünk szoftverének
  • vagy .xlsx formában letölthetővé tesszük

A digitalizált ügyfélszolgálati hanganyagokból fontos információkhoz juthat...

  • Megtudhatja, mit gondolnak Önről ügyfelei / partnerei?
  • Részletes és pontos információt kaphat kollégáiról…
  • A gyors kereső segítségével kereshet szóra, szótöredékekre
  • Pontos statisztikákat készíthet

Ügyfélszolgálati hanganyagok digitalizálása

Legyen az elsők között, kezdje el használni szoftverünket most!

Kérdése van? Forduljon hozzánk bizalommal!

Posted on

Email csatolmányok automatikus feldolgozása soha nem volt még ilyen egyszerű…

DocuAnalyst

Bizonyára már Ön is találkozott az alábbi problémákkal

 

MenupontVállalati problémák…

 

  • Gyakorta emailben tárolódnak cég szinten fontos dokumentumok
  • Fontos email elveszik
  • Email csatolmányt nem találja a kolléga
  • Email csatolmányokra szinte lehetetlen keresni
  • Email csatolmányban szereplő adatokat, csak hosszas idővel sikerül kinyerni
Mérges ügyvezető

Emma DocuAnalyst - A megoldás!

Megoldásunkkal egy gombnyomással indexálhatja emailben tárolt dokumentumait

 

MenupontMegoldás egy karnyújtásnyira Öntől…

 

  • Email fiókból a dokumentumok automatikusan áttöltésre kerülnek a 
  • DocuAnalyst  -be
  • Az áttöltést követően automatikusan feldolgozásra kerülnek a DocuAnalyst  segítségével
  • A feldolgozást követően a dokumentum bekerül a megfelelő DocuAnalyst  mappába
  • Sőt, a dokumentum indexálásra is kerül, így később sokkal gyorsabban megtalálhatja az Ön által keresett fontos információkat
DocuAnalyst a megoldás

Ugye milyen egyszerű...

Csatolmányok áttöltése

Ha fontos a pontosság...

Szoftverfrissítésünket követően a mai naptól minden felhasználónk számára az összes index adat mellett kijelzésre kerül a dokumentum feldolgozás pontossága.

Büszkék vagyunk rá, hogy egyre több dokumentumnál sikerül elérnünk a 100%-os pontosságot.

BerényiSoft
Innováció – Kereskedelem – Szoftver