Posted on

Promenad24.hu – Három hírportál egyben

promenad24.hu

3 In1

Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb munkáját fejeztük be és adtuk át a megrendelőnek. A munka eredményeként Hódmezővásárhely és Makó térségének legnagyobb hírportálját hoztuk létre azáltal, hogy a korábbi három hírportált (promenad.hu, makohirado.hu, vasarhely24.hu) egyesítettük.

Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Posted on

Új honlap – Lindab Márkakereskedés

Lindab

Mivel is foglalkozik a Partner-Lind?

Palatetők teljeskörű felújításával,
a tető felújításához szükséges tetőfelméréssel és kivitelezéssel,
illetve a cég márkakereskedéséből megrendelt termékek szállításával foglalkoznak,
melyekre részletesebben is kitérünk majd.

Miért érdemes a Partner-Lind-nél vásárolni?

Az elégedett ügyfelek motiválják a Partner-Lind munkatársait arra, hogy még nagyobb odafigyeléssel és pontossággal szolgálják ki vevőiket. Figyelembe véve az építőipar szezonális jellegét, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kész termékeiket raktárkészletről tudják biztosítani, hogy a vevőik ne tudjanak olyat kérni, amit ők nem tudnak leemelni a polcról.

Munkatársaik mindent megtesznek annak érdekében, hogy vevőik elégedetten távozzanak tőlük, és ha legközelebb is Lindab terméket szeretnének vásárolni, hozzájuk térjenek vissza.

Megvásárolt Lindab termékeik házhoz szállításában is nagyon szívesen segítenek.

Szolgáltatások

Palatetők felújítása

Új lehetőség nyílt meg a palafedések bontás nélküli felújítására. Cserepeslemez fedéssel megtarthatja meglévő tetőjét, mellyel jelentős összeget takarít meg, miközben esztétikus és tartós héjazat kerül házára.

Előnyei a bontás nélküli palatető felújításnak:

  • A pala lebontására nem kerül sor, így annak bontási költségét megtakarítja
  • Palafedés azbeszt tartalma miatt veszélyes hulladéknak minősül. Elszállítása és leadása komoly kiadást jelent (átlagos családi ház esetében 200 000-250 000 Ft is lehet)
  • Felújítás közben a tető nem ázik be, a palára kerül rá közvetlen az új fedés
  • A tető megbontása nélkül kerülhet rá a cserepes lemez fedés.
  • Olyan tetőszerkezet esetében is alkalmazható, ahol a tetőszerkezet a cserépfedés súlyát már nem bírná el, mivel a cserepeslemez az egyik legkönnyebb tetőfedőanyag (4,6kg/nm)

Hogyan zajlik a tetőfelújítás?

  • Meglévő palára való fóliázás
  • Ellenléc és keresztléc csavarozása a meglévő tetőszerkezethez
  • Cserepeslemez fedés rögzítése

Mennyi időt vesz igénybe a tetőfelújítás?

Tetőformától és tetőmérettől függően 4-6 nap

Lindab

Tetőfelmérés

A cég munkatársai szakszerűen, felmérik tetője felújításához szükséges anyagmennyiséget, pontos listát készítenek a munkához szükséges fedőanyag mennyiségéről és azok kiegészítőiről. Amennyiben a termékeket náluk megrendeli a tetőfelmérés ingyenes az Ön számára.

Kivitelezés

Amennyiben új tetőt kíván lefedni, meglévő tetőjét szeretné felújítani, vagy csak egyes részeit kívánja megújítani, a Lindab Márkakereskedés munkatársai segítséget tudnak nyújtani Önnek.

Szállítás

A Lindab Márkakereskedésnél megvásárolt termékeket kérésére, fuvardíj ellenében helyszínre szállítják.

Termékek

Posted on

Rescueshop – Új honlap

rescueshop.eu

Április 19.-én élesítésre került a Piros Fehér Csoport Kft. Rescueshop –  honlapja. 

Feladatunk a cég meglévő honlapjának megújítása volt.

Rescueshop.eu – Az eredmény...

Bővebb információ szolgáltatásunkról

BerényiSoft – DESIGN

Egyediség, Stílus, Kreativitás

Miért válassza szolgáltatásunkat?
  • komplex design megoldást nyújtunk ügyfeleinknek
  • figyelembe vesszük a trendeket és az ügyfeleink kéréseit egyaránt
  • profi szakemberekkel dolgozunk: gyorsak, rugalmasak vagyunk
  • igényesen és precízen dolgozunk

Mentőfelszerelések és orvosi eszközök

A Rescueshop kínálatában megtalálható minden olyan ruházat és felszerelés, ami elengedhetetlen egy orvos- vagy mentő munkavégzéséhez. Ilyen irányban tovább tanulók részére megtalálhatóak kínálatukban az általuk összeállított diákcsomagok is (mentő, ápoló-nővér, kórházi ruházat). A kisebb korosztályra is gondoltak, termékeik között gyermek méretekben is megvásárolhatóak mentő- és orvosi ruhák, ami tökéletes választás lehet egy farsangi rendezvényre is. Lehetőség van egyedi feliratos, tetszőleges színű ruházat készítésére is. A termékekre ár alapján szűrhetünk is. Az ingnyakas unisex pólók, női ingnyakas pólók, női v nyakas pólók, környakas pólók és a tunika és gumisnadrágok színminta alapján is választhatók.

Kapucnis kórházi pulóver piros AMBULANCE felirattal
Kapucnis kórházi pulóver piros AMBULANCE felirattal
Mentős nadrág piros,- sárga fényvisszaverővel
Mentős nadrág piros,- sárga fényvisszaverővel
Mentő taktikai kivehető béléses neonpiros dzseki
Mentő taktikai kivehető béléses neonpiros dzseki
Neonpiros Bélelt Taktikai Mentőnadrág
Neonpiros Bélelt Taktikai Mentőnadrág
Fonendoszkóp
Fonendoszkóp
Karszorító, csatos, feliratos
Karszorító, csatos, feliratos
Pupilla lámpa
Pupilla lámpa
Szike
Szike
Gombos kis galléros műtősing
Gombos kis galléros műtősing
Műtős sapka
Műtős sapka
V nyakas felső
V nyakas felső
Orvosi nadrág
Orvosi nadrág
Posted on

Heti riport – 2020. 1. hét

Heti riport

2020.-tól új rovattal jelenetkezünk a BerényiSoft oldalán. Szeretnénk meglévő és leendő ügyfeleinket minden hét hétfőjén tájékoztatni, hogy mi történt velünk az elmúlt hét során.

Az új rovatunk neve: Heti riport

Nézzük, mi történt 2020 1. hetében.

Heti riport 2020/1

Ügyvezetőnk évértékelőjében ígéretet tett arra, hogy 2020-ban 50 további szoftver modullal szeretné bővíteni a Emma rendszert. Ebből rögtön az első héten 3 modult sikerült kiadni. Lássuk melyek voltak ezek:

GLS címke

Kiadásra került Automatikus GLS csomagcímke nyomtató szoftverünk 2.0 verziója. Az új szoftverben implementálásra kerültek a csomagpontok, így most már egy szoftveren belül támogatottá vált a házhoz szállítás futárszolgálattal és a GLS csomagpontba történő feladás is.

FoxPost címke 

Megjelent az Automatikus FoxPost címke nyomtató szoftver 1.0 verziója is. A szoftver támogatja a FoxPost házhoz szállítást, illetve a csomagautomatába küldést is. 

A fenti két szoftver egy szoftverben is kiadásra került Automatikus csomagcímke nyomtató szoftver 2 in 1 néven. Így egy szoftveren belül támogatottá vált mind a GLS, mind pedig a FoxPost címkék nyomtatása.

A fenti 3 szoftver modul 100%-ban kompatibilis a ShopRenter webáruház motorjával.

Szolgáltatási portfóliónkat is 2 új szolgáltatással bővítettük:

papírmentes kihívás

2020. január 1. -én pedig elindítottuk a papírmentes kihívást (#Paperless #Challenge), amelyről bővebb információt blog bejegyzésünkben talál.

Gyorsan múló hétfőt kívánunk mindenkinek!